Ezt üzeni a fiataloknak a 100 éves Máté Viktor

P. Nagy Noémi

Máté Viktor 1923. május 12-én született Biharpüspökiben, pár évvel később szüleivel Nagyváradra költözött, és azóta is itt él. Három gyermeke, négy unokája, kilenc dédunokája és két ükunokája van. Századik születésnapja alkalmából a Nagyváradi Polgármesteri Hivatalban köszöntötték – erről röviden már olvashattak lapunk hasábjain –, de nemcsak ők kedveskedtek a szép kort megélt idős úrnak, hanem emlékplakettet, illetve oklevelet kapott még a Nagyvárad-Újvárosi Szent László Plébániától, a Nagyváradi Nyugdíjasok Önsegélyező Pénztárától (CARPO) és a Német Demokrata Fórumtól is. Ezeket meg is mutatta sorra Máté Viktor, amikor ellátogattunk hozzá, nemcsak azért, hogy megossza velünk a hosszú élet titkát, hanem azért is, hogy elmesélje életének főbb mozzanatait, emlékeit és a hosszú idő alatt megszerzett életbölcsességét. Szerényen vonakodva egyezett bele a beszélgetésbe, amely során a régmúlt idők és események elevenedtek meg.

A beszélgetésünk során kirajzolódott Máté Viktor mérhetetlen szeretete és tisztelete szülei iránt, akik mély hatással voltak egész életére. „A szüleim szava szent volt nekem” – emelte ki. Édesapja zsidó származású volt, és bár a római katolikus vallás hitelveit követte, de a család iránti tiszteletből nem tért át a katolikus hitre. A családi gyökerek miatt Máté Viktor már gyermekként találkozott a zsidógyűlölettel, ami mély nyomot hagyott benne. Édesanyja sváb származásának köszönhetően személyi igazolványába a zsidó származású rubrikába csak egy kérdőjel került, és ez lehetővé tette, hogy elkerülje a deportálást. „Édesapám 10 éves koromban halt meg tüdőbajban, utólag azt gondoltam, hogy szerencsére nem kellett megélje az 1944-es borzalmakat. Végignéztem nagy félelmek között, hogyan vitték el Váradról a zsidó embereket és örültem, hogy édesapám nem kell ezt elszenvedje” – fogalmazott.

Apja halála után édesanyjával el kellett költözzenek a fennmaradt adósságok miatt, de Máté Viktor mindmáig hálásan gondol azokra, akik lehetőségeikhez mérten, kevéssel vagy többel segítették őket, hogy jobban boldoguljanak a hétköznapokban. Részletre vásároltak telket, hogy folytatni tudják a kertészkedést, amivel azelőtt édesapja is foglalkozott. A telket tavasztól őszig virágok borították, ezeket a mostani Decebal-piacon adták el. Az élő virágok mellett művirágokat és koszorúkat is készítettek, ebből tartották fenn magukat nagy nehezen. Ez a szegénység rányomta bélyegét a taníttatására is.

Az elemi osztályokat római katolikus iskolában végezte. Később tudatosult benne, hogy édesanyja nem bírná fizetni az iskolát, ezért amikor nem sikerült a felvételije a Gojdu-iskolába, akkor a taneszközeit, a tintát, füzetet beledobta a Sebes-Körösbe. Később mégis belátta, hogy tanulni szeretne, és elvégezte az 5–7. osztályt a Széles (Menumorut) utcai iskolában, ahol most a művészeti líceum működik. Egy érdekes emléket is megosztott az itt töltött diákévekből. A háztartás órát tartó tanárnő, megismerve helyzetét, megengedte, hogy ő is eljárjon ezekre az órákra, hogy megtanuljon főzni néhány egyszerű fogást, ezzel is segítve beteg édesanyját. A tanárnő külön megkérte a háztartás órára járó lányokat, hogy ne nevessék ki, amiért fiúként ő is csatlakozott hozzájuk, „de csak nevettek, ilyenek a gyerekek. Én nem bántam, hiszen megtanultam, hogy kell elkészíteni pár egyszerű ételt, ráadásul, amit az órán megfőztünk, utána meg is ehettük” – tette hozzá Máté Viktor. Végül elvégezte a hét osztályt, „elég jól megtanultam a román nyelvet is az iskolában, többnyire minden tanár meg volt velem elégedve, a iskolát viszonylag jó átlaggal végeztem el, ezt követően pedig mesterséget tanultam” . Máté Viktor cipész nagybátyja ötletére az egykori Carmen cipőgyárba szegődött el inasnak, egy hónap próbaidő után felvették fizetett inasnak. Szépen haladt előre, gyári inasként mindent megtanult, oda küldték, ahol baj volt, mert a gyártás minden fázisát ismerte, de különösen a cipőfelsőrész-készítést. Később a Crișul Favorit cipőgyárban is dogozott, innen ment nyugdíjba 1983-ban. „Utána még hívtak, be-bedolgoztam alkalmanként, de én inkább szabadságra vágytam” . Nyugdíjasként elég sokáig, 77 éves koráig járt fákat metszeni, gyümölcsöt szedni a Biharpüspöki és Bihar között húzódó dombokon levő gyümölcsösbe. „Én láttam az édenkertet, azt nem mindenki láthatja. Gyönyörű volt az a sok különböző fajtájú gyümölcsfa” – tette hozzá az emlékekbe révedve az idős úr. Máté Viktor kedvenc napi elfoglaltságai közé tartozik az olvasás és a gobelin varrás. Mint megtudtuk, mind a mai napig rendszeresen olvas, a polgármesteri hivatalban mosolyt csalt az arcokra, hogy az ajándékba kapott albumoknak örült a legjobban.

Üzenet a fiataloknak

Máté Viktor a fiataloknak is üzent beszélgetésünk alkalmával: „Igyekezzenek jó emberek lenni, ha nem tudnak jót tenni, akkor legalább egy rossz szót se ejtsenek ki senki ellen. Legyen hitük, bízzanak az Istenben, vegyék biztosra, hogy megsegíti őket. Legyenek mértéktartóak. Én így látom, hogy mindenben a mértéktartás a kulcs, az élet minden területén” – tette hozzá végezetül Máté Viktor.