Orgonajáték

2022.07.04. 12:00

Kristófi János nyáresti váradszőllősi orgonakoncertjéről

Kristófi János orgonaművész koncertezett július 1-jén, pénteken 19.05 órai kezdettel a nagyvárad-szőllősi római katolikus templomban. Orgonajátékában J. S. Bach weimari időszakának alkotásaiból – köztük két velencei (Vivaldi és Marcello) concerto-átiratából – hallhattunk összeállítást, végezetül pedig Max Regert.

Fotó: Tóth Gábor

Tóth Gábor

Nyári orgonakoncertet hirdetett az esemény plakátja-felhívása, ez tökéletesen helyénvalónak is bizonyult, a délután folyamán 37 fok volt árnyékban. A hőség, és a kitörni készülő vihar ellenére is sokan eljöttek a városvégi templomba, igaz, valamivel kevesebben, mint ahány fok volt: 30 fős közönség hallgatta az orgonajátékot – a koncert végén egyébként minden hűséges hallgatót hűvös limonádé várt és egy kis harapnivaló.

A szokatlan kezdési időpontot (19.05) precízen betartotta Kristófi János, aki szóban is ismertette a műsorszámokat, olyannyira, hogy a kezdő Bach-darab kettősfúga témáit például még elő is énekelte a közönségnek, segítségül a felismeréshez.

Korábban sokszor megdicsértük már, milyen kiváló hangszere van a szőllősieknek, a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra 2008-ban befejezett koncertorgonája 1581 síppal kínál gazdag regisztrációs lehetőségeket az értő orgonajátékosok számára. Kristófi János, mint tudjuk, kiválóan érti-műveli mesterségét-hivatását, most is igazán széleskörűen megmutatta ennek a csodás hangszernek az értékeit, s ezeket a legkülönfélébb erényeket oly módon szedte harmonikus csokorba, hogy minden darab karakteréhez illő, körültekintő tisztelettel nyúlt. Azzal, hogy egyelőre még várat magára a megújuló orgona átadása-avatása a székesegyházban, ahol egyébként házigazda karnagy Kristófi János, igazán nagyszerű, hogy akad Váradon versenyképes opció kiváló orgonamuzsikát megszólaltatni és persze meghallgatni. Az elhangzott Bach-művek sorrendben: F-dúr toccata és fúga BWV 540 – pompázatos, felemelő, hanggazdag kezdésként –, C-dúr concerto BWV 976 – Vivaldi op. 3, no. 12, RV 265, E-dúr hegedűversenyének átirata –, In dir ist Freude – korál az Orgelbüchleinból, igazán magasztosan jubilálóan, a műsorív csúcsán elhelyezve –, d-moll concerto, BWV 974 – Alessandro Marcello híres d-moll oboaversenyének átirata. Ami a két velencei mestertől származó átiratot illeti, ezeket március 27-én már hallhattuk Kristófi János előadásában a székesegyház kisorgonáján. Akkor is, most is nagyszerű volt a szóló és tutti részek adekvát kihangsúlyozása, de micsoda kontrasztok nyílhattak ki ezúttal a regisztrációs nüanszok terén, egészen átélhetővé vált az itáliai Velence víztükröződéseinek, csillogásainak és csobogásainak, víz-hangjainak friss, szellős élménye. Ami pedig a koncert lezárását illeti, nagyszerű döntés volt a Reger d-moll passacaglia és fúga megszólaltatása, ami azt illeti szólt is kiadósan! Kristófi akár a Bach c-moll passacagliát és fúgát is választhatta volna ide, ám mennyivel kevésbé volt így konvencionális, mennyivel izgalmasabb lett, ahogyan Bach tisztelete a rá emlékeztető témalüktetésben és felépítésgesztusokban Reger majd’ 200 évvel későbbi zenéjén átszüremlett emlékeztetőül. A passacaglia-kezdet a 16 lábas regisztertől indulva még egészen halk mélyből remegtette a templomteret, majd hiperbolaívben tornyosulva épültek egymásra a variációk.

Professzionális előadás, rendkívüli élmény volt a koncert – időponthoz és helyszínhez kötött esemény így emel ki időből és térből.

A szerző felvétele

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában