Költség-visszatérítés

2021.04.07. 08:36

Sokba kerül a belvárosi lakóknak a homlokzatfelújítás

Visszaszerzik az ingatlantulajdonosoktól a váradi önkormányzat által felújított épületek költségét – a Nagyváradi Helyi Tanács március 31-iki ülésén szavazott meg több erre vonatkozó határozatot. Van, aki 131 ezer lejt kell fizessen a városnak.

Fotó: Alexandru Nițescu/Illusztráció

Pap István

Az önkormányzat évek óta működteti a belvárosi ingatlanok felújítási programját, könnyített eljárással és kedvezményes hitellel segítve azoknak a tulajdonosoknak, akik hajlandók a polgármesteri hivatallal szerződést kötni az épület felújítására. A tulajdonosok persze megtehetik azt is, hogy a hivataltól teljesen függetlenül felújítják ingatlanukat. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor a polgármesteri hivatal kiszemel egy-egy belvárosi ingatlant, amelyet fel akar újíttatni, viszont azoknak az épületeknek a tulajdonosai nem akarják ezt, vagy nincs pénzük rá. Ezekben az esetekben a város önhatalmúlag végezteti el a felújítást, a munkálatok befejeztével pedig behajtja az ingatlantulajdonosokon a beruházás költségeit. Ez történt most is: a helyi tanács megszavazta, hogy a város a Fő utca 14., 17. és 21 számú ingatlanok felújításának költségeit visszaszerzi a lakóktól. Mivel az épületetek tulajdonrészei változnak, ezért a város által visszakövetelt pénz is változik, mindenesetre a Fő utca 17. számú ingatlan egyik tulajdonosa 131 ezer lejt, két másik tulajdonos ugyanabban az épületben 78, illetve 74 ezer lejt kell fizessen a városnak a felújításért cserébe; a 14. szám alatti egyik lakó 109 ezer lejt fizet, de húszezer lej alatt kevesen ússzák meg a felújítást.

Szociális probléma

Az első ilyen határozattervezet vitáján Pető Dalma RMDSZ-es helyi tanácsos jelezte: a szakbizottsági ülésen nem kapott választ arra, hogy az érintett ingatlantulajdonosok miért nem kötöttek együttműködési szerződést a várossal. Mivel könnyen feltételezhető, hogy az ingatlantulajdonosoknak egész egyszerűen nincs pénzük, ezért Pető Dalma javasolta, hogy a város végezzen szociális ankétot annak kiderítésére, hogy hányan vannak és kik ezek a tulajdonosok. Ugyanebben a szellemben szólalt fel Adrian Madar szociáldemokrata párti tanácsos is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy sok olyan belvárosi lakos lehet, akik nem azért nem újíttatják fel ingatlanukat, mert nem akarják, hanem azért, mert nincs rá pénzük. Ráadásul egy-egy ilyen homlokzatfelújítást öt-tízévente újra el kell végezni, és mivel a váradi önkormányzat támogatásokat nem nyújt, ezért ezeknek az embereknek nem lesz más választásuk, mint elköltözni otthonaikból. „Ezzel mi, mint szociáldemokrata párt nem értünk egyet” – szögezte le. Válaszában Florin Birta polgármester elmondta, hogy már tíz éve működik a homlokzatfelújítási program a városban, és eddig nem emelt senki kifogást az ellen, hogy a város visszaszerzi azt a pénzt, amit magántulajdonok felújításába fektetett bele.

Emilian Pavel PSD-s tanácsos is szót kért, hangsúlyozva azt, hogy a párt egyetért azzal, hogy Nagyváradon újítsák fel a belvárosi ingatlanokat, de ha ezeket a munkálatokat négy-öt évente el kell végezni, akkor a tulajdonosok látják ennek a kárát, ezért ez a program a jelenlegi formájában hosszú távon nem fenntartható. Ugyanakkor nemcsak homlokzatfelújításokat kellene végezni, hanem szerkezeti megerősítő munkálatokat is, és ezekre a beruházásokra uniós forrásokat kellene találni. Az effajta munkálatoknak minden váradi a haszonélvezője, nem csak azok a tulajdonosok, akik most rengeteg pénzt kell fizessenek a városnak, fejtette ki a politikus. Válaszában Florin Birta elmondta, hogy valóban minden váradi haszonélvezője ezeknek a munkálatoknak, nemkülönben maguk a tulajdonosok, akiket ötszáz százalékos többletadóval sújtana a város, ha nem lenne rendbe téve az ingatlanuk homlokzata. A polgármester hozzátette, hogy a jövőben is folytatódni fog a homlokzatfelújítási program, az erre fordított közpénzt pedig a város vissza fogja szerezni. A vonatkozó határozattervezeteket három ellenszavazat (PSD) és négy tartózkodás (RMDSZ) mellett fogadta el a Nagyváradi Helyi Tanács, mely ugyanazon a tanácsülésen megszavazta a Fő utca 15. és 31., valamint a Zöldfa (Alecsandri) utca 21. szám alatti épületek homlokzatfelújítására vonatkozó határozat-tervezeteket is, ez utóbbiakat egyhangúlag.

Végrehajtás jöhet

Egyébként amennyiben az ingatlantulajdonos szerződést kötött a várossal a homlokzatfelújításról, akkor havi fix törlesztő részletekben öt év alatt kell visszafizesse kamatmentesen a felújítás költségeit, amennyiben nem szerződik a várossal, hanem utóbbi közpénzből újítja fel az ingatlant, akkor a helyi tanács határozatban terheli rá a tulajdonosokra a költségeket, mint történt ez most is. Ez esetben a kifizetési határidő hatvan nap, és ha ezalatt az idő alatt nem fizetnek a tulajdonosok, következik a végrehajtás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában