Tegnap, 20:20
Kelemen Hunor: Feladni az Anghel Saligny programot azt jelentené, hogy lemondunk a kis közösségek fejlesztéséről

Fotó: Lucian Alecu / Shutterstock
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök véleménye szerint nem szabad feladni az Anghel Saligny közművesítési programot, mert ez a kis és közepes nagyságú közösségek fejlesztési beruházásainak berekesztését jelentené. 'Az Anghel Saligny közművesítési program feladása mindenekelőtt azt jelentené, hogy berekesztjük a kis és közepes közösségek fejlesztési beruházásait, azon közösségekéit, amelyeknek a nagyvárosokkal ellentétben nincsenek bevételeik, nincs pénzük, lehetőségük befektetni' – fogalmazott Kelemen május 27-én, kedden a parlamentben adott nyilatkozatában.
Az RMDSZ politikusa szerint éppen azokról az emberekről mondanánk le, akik a periférián élnek, és akiknek az életkörülményei kedvezőtlenebbek, mint a nagyvárosokban, a városi környezetben élőké; ez pedig hiba lenne. Nyomatékosította ugyanakkor, hogy az Anghel Saligny közművesítési program beruházásai mind az infrastruktúra fejlesztésére – víz-, csatorna- és úthálózat kiépítésére – irányulnak, s emiatt halaszthatatlanok.
Kelemen kifejtette ugyanakkor, hogy az ország vidékei között nagy különbségek mutatkoznak a fejlettségi szintben, és szerinte ez az 1999-ben meghatározott, fejlesztési régiókra való felosztás számlájára írható. Véleménye szerint ezek a régiók túl nagyok és természetellenesek, újra kell gondolni ezt a felosztást, mert az egyenlőtlenségek az idővel csak nőttek, nem csökkentek, még az egyes régiókon belül is.
Az újságíróknak a jövedelemadóval kapcsolatos kérdésére kifejtette, véleménye szerint más megoldásokat kell találni a költségvetési helyzet kiegyensúlyozására, 'nem lehet kivenni a pénzt az emberek zsebéből'. Rámutatott: más uniós országokhoz képest Romániában így is nagyon magas a munka adóterhe.
'Minden intézkedésnek kiegyensúlyozottnak kell lennie. És a következőt akarom mondani: nem a polgárok okozták a költségvetési hiány jelenlegi problémáját. Tehát nem ők azok, akiknek fizetniük kell' – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Hozzátette: elsősorban szükség van egy közép- és hosszú távú célkitűzésre, amit elsőként az államfő, majd a kormány terjeszt elő. Ebben az esetben az emberek, ha tudják, mi a kitűzött cél, hová jutnak el néhány év múlva, elfogadják az áldozatokat is; ennek hiányában azonban nem fogják elfogadni – vélte Kelemen.