16 órája
George Simion megerősítette, hogy államfővé választása esetén Călin Georgescut kéri fel kormányalakításra

Forrás: antena3.ro
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion május 6-án, kedd este megerősítette, hogy államfővé választása esetén Călin Georgescut kéri fel kormányalakításra.
Simion a Digi24 televíziónak adott interjúban beszélt erről. Azt mondta, megígérte az embereknek, hogy elnökké választása esetén Călin Georgescu lesz a miniszterelnök, és tartja magát ehhez a vállalásához. Hozzátette, ha Georgescunak nem sikerül parlamenti többséget kialakítania maga körül, az alkotmány lehetőséget ad az elnöknek arra, hogy feloszlassa a parlamentet. Kérdésre válaszolva elmondta, az előre hozott választások is szóba jöhetnek, de ezt a forgatókönyvet szeretné elkerülni.
Az AUR jelöltje beszélt arról is, hogy megválasztása esetén támogatni fogja az olyan ,,barátságtalan intézkedéseket" is, mint a közalkalmazottak számának csökkentése az államapparátus hatékonyabbá tétele érdekében. Hangsúlyozta, jelenleg 1.300.000 ember dolgozik a közszférában és szerinte fokozatosan vissza kellene térni a 2000-es évek elején jegyzett 800.000-es létszámhoz. Hozzátette, a leépítések nem érintenék a tanárokat, az orvosokat vagy az amúgy is létszámhiánnyal küzdő rendőrséget, tűzoltóságot vagy hadsereget.
Simion beszélt arról is, hogy elképzelései szerint 12 minisztere és legtöbb 50 államtitkára lenne a kormánynak. Azt is elmondta, hogy mivel a külügy, a védelem és az igazságügy terén az államfőnek is vannak előjogai, ezzel a három minisztériummal ,,aktívabb" együttműködést folytatna.
A tervei közé tartozik továbbá a parlament épületébe költöztetni a kormányt és a minisztériumok központi apparátusait. Szerinte Európa legnagyobb és a világ második legnagyobb épületében kell hogy legyen elegendő hely ehhez.
Kérdésre válaszolva Simion kijelentette, hogy határozottan ellenzi az adóemeléseket, és megválasztása esetén szorgalmazni fogja a minimálbér adóterhének csökkentését.
A jelölt beszélt arról is, hogy a választás első fordulójának kampányában a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítése miatti tiltakozása jeléül nem vett részt a televíziós vitákban, a második forduló előtt azonban el fogja fogadni a meghívásokat, kész kiállni ellenjelöltjével, Nicușor Dannal.