19 órája
Söpréssel jutott az elődöntőbe a VSK U
A Nagyvárad VSK U, ha nehezen is, de a harmadik mérkőzését is behúzta a Krajovai SCM ellen, ezzel bejutott a kosárlabda Nemzeti Liga rájátszásának elődöntőjébe.

Fotó: Facebook/Krajovai SCM
Szakács Dávid
A VSK U az első két hazai siker (89–72, 101–87) után május 7-én, szerdán Krajován lépett pályára, azzal a céllal, hogy egy harmadik győzelemmel bejusson a bajnokság legjobb négy csapata közé. A találkozó nem indult zökkenőmentesen a váradiak számára, miután a hazaiak hamar tízpontos előnyre tettek szert (12–2). A Vörös Oroszlánok ezt követően valamelyest magukra találtak és a negyed végéig lefelezték hátrányukat (18–13). A második játékrészben továbbjavult a Nagyvárad játéka, utolérték ellenfelüket, sőt, a negyedórás szünetig a vezetést is megszerezték (29–32).
A folytatás kiegyenlített játékot hozott. A Krajova rövid ideig újra előnybe került (35–34), ám a vendégek hamar reagáltak, az utolsó negyed előtt 43–49 volt a javukra. Az végső tíz percben Cristian Achim tanítványai továbbnövelték a különbséget (43–55), az oltyánok a hátralévő időben képtelenek voltak behozni hátrányukat. A végeredmény 60–65, a piros-kékek harmadik sikerükkel bebiztosították helyüket a sorozat elődöntőjében, ahol a Voluntari CSO–Brassói Corona párharc továbbjutójával csapnak majd össze. A Voluntari három meccset követően 2–1-re vezet a brassóiakkal szemben.
Nemzeti Liga, negyeddöntő, 3. mérkőzés
Krajovai SCM–Nagyváradi VSK U 60–65 (18–13, 11–19, 14–17, 17–16)
Krajova: D. Brooks 20, O. Ilie 11, A. Crowley 9, D. Nikolic 9, M. Badiu 6, D. Dolenc 4, W. Cabral 1, D. Vida, G. Watson, F. Lucaci, M. Sinik, Ș. Pușcașu. Vezetőedző: Tudor Costescu.
Nagyvárad: T. Williams 22, S. Pridgett 10, D. Tarolis 10, K. Richard 8, B. Brown 6, Török R. 3, N. Nicolescu 2, P. Petrilevicius 2, K. Young 2, L. Năstruț, M. Schmidt. Vezetőedző: Cristian Achim.
Vezette: Mircea Faur Alin – Bukuresti László, Andrei Răileanu.