5 órája
Bolojan: A jól megszervezett választások is éreztetik az emberekkel, hogy számít a hangjuk

Fotó: presidency.ro
Minden jól megszervezett választás közelebb visz minket egy olyan társadalomhoz, amelyben a polgárok érzik, hogy számít a hangjuk – jelentette ki május 5-én, hétfőn Ilie Bolojan. Az ügyvivő államfő Facebook-bejegyzésében köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a választások jó körülmények közötti lebonyolításához – a választási hatóságoknak, a megfigyelőknek, a rendvédelmi szerveknek, a közigazgatási személyzetnek –, illetve valamennyi állampolgárnak, aki elment szavazni.
„Erőfeszítéseik és részvételük révén sikerült szabad, korrekt és átlátható választásokat szervezni” – fogalmazott bejegyzésében Bolojan. Véleménye szerint „egy olyan időszakban, amikor csökkent a polgárok intézményekbe vetett bizalma, ez a demokratikus gyakorlat egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Románia működik, és hogy ha komolyan és jóhiszeműen eleget teszünk kötelességünknek, akkor okot tudunk adni a polgároknak a bizalomra”.
„Minden jól megszervezett választás közelebb visz minket egy olyan társadalomhoz, amelyben a polgárok érzik, hogy számít a hangjuk, hogy tisztelik őket, és az állam a szolgálatukban áll” – üzente Bolojan.