5 órája
Rekordidő alatt újul meg a nagyállomás melletti Crișul sporttelep
A sportklub május 8-án sajtótájékoztatón ismerteti a sporttelep felújításának részleteit és a létesítmény jövőbeni üzemeltetésével kapcsolatos terveit.

Fotó: A szerző felvétele
Jósa Attila
Március elején számoltunk be arról, hogy az elmúlt két évtizedben a bérlő után sokak által Ten-Mar sporttelepként is emlegetett létesítmény rövid jogi eljárást követően visszakerült a Crișul Sportklubhoz. A klub igazgatója, Pető Dalma korábban arról tájékoztatta olvasóinkat, hogy a bukaresti Országos Sportügynökségnél (ANS) ígéretet kaptak arra: a román állam tulajdonában lévő sporttelep felújítását központi forrásból fogják finanszírozni.
Április végén munkagépek vonultak fel a sporttelepen, ahol több tucat munkás kezdett megfeszített ütemben dolgozni a létesítmény felújításán, amely három teniszpályát és egy műfüves focipályát is magában foglal.
Mint kiderült, a sietség oka, hogy a felújított Crișul Sportbázist már május 17-én megnyitják egy nemzetközi minifutball-torna keretében. Az esemény rangját tovább emeli, hogy a román minifutball-válogatott – a jelenlegi világbajnok – itt játssza utolsó felkészülési mérkőzését az azerbajdzsáni világbajnokság előtt. Természetesen a felújítással kapcsolatban megkerestük a klub illetékeseit is, akik arról tájékoztattak, hogy csütörtökön, május 8-án sajtótájékoztatót tartanak a témában, amelyen a sportklub képviselői és Spirosz Baltszaviasz, a Bihar Megyei Minifutball-szövetség elnöke vesz részt.
Két focipálya lesz
Hétfőn délután kilátogattunk a sporttelepre, ahol időközben az egyik teniszpályát elbontották, helyén pedig egy újabb műfüves minifutballpálya épül. Így a létesítmény a jövőben két tenisz- és két minifutballpályával áll majd a sportolók rendelkezésére. A meglévő műfüves pálya borítását már felszedték, és eltávolították az alatta benőtt fák gyökérzetét is. A felújítás során sajnálatos módon több fa kivágására is sor került, mivel állapotuk vagy elhelyezkedésük nem tette lehetővé a megtartásukat – egyes fák például a lelátóra nőttek, és az évek során jelentős méretűre terebélyesedtek. Lázas munka zajlott a pálya kiszolgáló épületeinél is: az öltözők teljes felújításon esnek át, és a bár is megújul, kívül-belül korszerűbb, esztétikusabb formát kap. Arra a kérdésünkre, hogy ilyen rövid határidő mellett valóban be lehet-e fejezni ekkora volumenű munkálatot, a munkások határozottan, mosolyogva bólogattak – bizakodva abban, hogy időre elkészül minden.
Meg nem erősített információink szerint szombaton, május 17-én kerül megrendezésre a Bihar Kupa amatőr minifutballtornája (16 csapattal, ingyenes nevezéssel), valamint egy bemutatómeccs a megye válogatottja és Görögország válogatottja között. A minifoci-fesztivál záróakordjaként vasárnap, május 18-án Románia–Görögország válogatott mérkőzést rendeznek, kezdés 20.30-kor.
Rekordidő alatt újul meg a nagyállomás melletti Crișul sporttelep