21 órája
Az elmúlt 24 órában 14 megyében csaknem 70 települést érintettek az utóbbi időszak felhőszakadásai

Fotó: DSU/Facebook
Az elmúlt 24 órában 14 megyében csaknem 70 települést érintettek az utóbbi időszakban lezúdult heves esőzések.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) május 29-i, csütörtöki tájékoztatása szerint Argyas, Bákó, Botosán, Brassó, Bodza, Kovászna, Galac, Hargita, Jász, Nemc, Prahova, Sucsáva, Vaszló és Vrancea megye 69 településén okoztak károkat a felhőszakadások. A katonai tűzoltóknak 68 házból, 114 udvarból, 51 pincéből és alagsorból (köztük van öt közintézmény is), hat melléképületből kellett kiszivattyúzniuk a felgyűlt vizet, valamint nyolc szél által kidöntött fát kellett eltávolítaniuk az utakról.
A lakosság védelmében tett intézkedések keretében a helyi hatóságok 375 személyt evakuáltak otthonaikból az árvízveszély miatt Botosán, Brassó, Kovászna és Vrancea megyében szerda reggel 7 és csütörtök reggel 7 óra között.
Ugyanakkor egy Bákó és egy Nemc megyei település (Oláhcsügés és Îngărești) lakóit, összesen 1078 személyt szigetelt el az áradás, miután a odavezető utakat elmosta az ár. Jelenleg csak gyalogosan vagy terepjárművel lehet megközelíteni a két falut.
A Kovászna megyei Nagyborosnyó környékén két rést is ütöttek a Zágon-patak töltésén, hogy ellenőrzött körülmények között vezessék el a megnőtt vízhozamot a patak árterületén levő szántókra és legelőkre.
A víz- és hordalék borította úttest vagy a kidőlt fák miatt szünetel a forgalom több Kovászna, Brassó, Galac, Jász megyei úton.
A vasúti közlekedést szintén érintették a felhőszaladások, Predeal és Felsőtömös között mintegy 50 méteren kimosta az ár a vasúti töltést, a vonatok csupán felváltva egy vágányon tudnak haladni.
Kovászna megyében dolgoznak a Kovászna, Tatrang és Feketeügy árvízvédelmi töltésének a megerősítésén.