Árvíz

Tegnap, 7:44

Több mint ötszáz embert menekítettek ki a megáradt folyók útjából

Az országban eddig több mint kétszáz településén okoztak károkat az utóbbi napok heves esőzései és a megáradt folyók, több mint ötszáz embert kellett kimenekíteni a medrükből kilépett folyók útjából – közölte Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár a csütörtöki kormányinfón.

Több mint ötszáz embert menekítettek ki a megáradt folyók útjából

Forrás: Facebook/IGSU

MTI

A katasztrófavédelemnek az ország 41 megyéje közül 30-ban kellett közbelépnie a veszélyeztetett lakosság kimentése és az árvízkárok elhárítása érdekében. Kovászna, Brassó, valamint a moldvai Botosani és Vrancea megye 12 településén 550 embert evakuáltak, közben 150 korábban kimenekített lakos visszatérhetett otthonába – részletezte az államtitkár.

ISU Hargita

A katonai tűzoltóknak 104 házból, 339 udvarból, 86 pincéből és alagsorból, 17 melléképületből kellett kiszivattyúzniuk a felgyűlt vizet, és 171 helyszínen a szél által kidöntött fákat, villanypóznákat kellett eltávolítaniuk az utakról, illetve 126 megrongált gépkocsiról.

A háromszéki Nagyborosnyó (Borosneu Mare) környékén mintegy száz gazdaságban okozott károkat az árvíz, itt két rést is ütöttek a Zágon-patak töltésén, hogy ellenőrzött körülmények között vezessék el a megnőtt vízhozamot a patak árterületén levő szántókra és legelőkre.

Az áradások miatt hat főúton és nyolc megyei úton szünetel a közúti forgalom, a Bukarest és Brassó közötti kétvágányú vasúti pályán pedig a Brassó megyei Felsőtömösnél (Timișu de Sus) mintegy 50 méteren kimosta az ár a vasúti töltést, így a vonatok egy vágányon, felváltva közlekednek.
Bákó és Neamț megyében egy-egy település (Ciugheș és Ingărești) több mint ezer lakóját szigetelte el az áradás, miután az odavezető utakat elmosta a víz. Jelenleg csak gyalogosan vagy terepjárművel lehet megközelíteni a két falut.

Erdélyben, Partiumban, Bánságban, valamint a Keleti- és Déli-Kárpátok térségében csütörtök estig volt érvényben a felhőszakadásokra figyelmeztető elsőfokú meteorológiai riasztás. A vízügyi hatóságok tájékoztatása szerint továbbra is harmadfokú az árvízi készültség az Olt Brassó megyei szakaszának egy részén, illetve annak háromszéki mellékfolyóján, a Feketeügyön.

 

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában