május 30., péntek

JankaZsanett névnap

Vagyonnyilatkozatok

19 órája

ANI: Az alkotmánybíróság határozata hatással lehet az OECD-csatlakozásra

ANI: Az alkotmánybíróság határozata hatással lehet az OECD-csatlakozásra

Agerpres

Közleményben reagált csütörtök este az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) arra, hogy az alkotmánybíróság törölte a vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatok közzétételi kötelezettségét és úgy döntött, hogy ezeknek a nyilatkozatoknak nem kell kiterjedniük a házastársak és a gyerekek jövedelmére és javaira.
Az ANI megállapította, hogy az alkotmánybíróság határozata ütközhet Románia korrupcióellenes fellépéshez kapcsolódó összes nemzetközi kötelezettségvállalásával, és hatással lehet az OECD-csatlakozás folyamatára is. Emellett a határozat az intézmény értelmezése szerint a honlapjukon jelenleg elérhető vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatok törléséhez vezethet.
Az ANI emlékeztetett, hogy jelenleg több mint 12 millió vagyon- és érdekeltségi nyilatkozat érhető el a honlapjukon, amelyeket éppen a csütörtökön alkotmányellenessé nyilvánított előírások alapján tettek közzé.
Közleményében az intézmény tételesen felsorolta az alkotmánybírósági határozat hatásait Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaira. Emellett az Emberi Jogok Európai Bíróságának több ítéletére hivatkozva cáfolta az alkotmánybíráknak azt az érvét, hogy a vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatok közzététele sérti a magánélethez való jogot. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy egy 2014-ben hozott határozatában az alkotmánybíróság alkotmányosnak nyilvánította a vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatok közzétételi kötelezettségét.
Az ANI hivatkozik arra is, hogy a Világbank adatai szerint 2020-ig több mint 160 országban vezették be vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában