Politika

Tegnap, 11:55

Nicușor Dan: kezdődnek az első kormányalakítási tárgyalások

Nicușor Dan: kezdődnek az első kormányalakítási tárgyalások

Forrás: presidency.ro

Agerpres

Pénteken kezdődnek a kormányalakítási tárgyalások az Európa-barát pártokkal – nyilatkozta péntek reggel Nicușor Dan.
Az államfő azt mondta a lakása előtt várakozó újságíróknak, nagyon jónak értékeli a pártok vezetőivel, majd a pártok képviselőiből álló munkacsoporttal folytatott egyeztetéseket, és pénteken megkezdődnek az első kormányalakítási tárgyalások.
Azt is elmondta, a pénteki egyeztetésen még nem esik szó a tisztségek elosztásáról.
A kormányfő személye kapcsán Nicușor Dan úgy fogalmazott: 

Mivel kemény intézkedésekre készülünk, a javasolt személynek hitelesnek kell lennie.

Az államelnök ugyanakkor kijelentette, továbbra is úgy látja, hogy két-három héten belül beiktatják az új kormányt. Azt is elmondta, a tárgyalásokon részt vevő politikai szereplők és szakértők egyetértettek abban, hogy a munkára kivetett adót nem tanácsos megemelni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában