Sztrájk

2023.05.26. 06:59

Huszonöt százalékos béremelést kérnek a tanügyi szakszervezetek

A bérek 25 százalékos emelését és egy olyan jogszabály elfogadását kérték a tanügyi szakszervezetek a kormánytól a csütörtöki tárgyalásokon, amelyik szavatolja, hogy a pályakezdő pedagógusok fizetése az országos bruttó átlagbérnek megfelelő összeg lesz.

Forrás: Facebook/Simion Hăncescu

Agerpres

A Victoria-palotában tartott egyeztetések után a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke, Marius Nistor a sajtónak elmondta, most a kormány térfelén van a labda. 'Mi ismertettük álláspontunkat. Várjuk a kormány elemzését és a válaszát' - jelentette ki. Hozzátette, hogy a pályakezdő tanároknak december végéig egy elfogadható fizetést kell biztosítani, mert január elsejétől hatályba kellene lépnie az új közalkalmazotti törvénynek.
A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke, Simion Hăncescu elmondta, hogy a szakszervezetek a 25 százalékos fizetésemelés mellett garanciát kérnek a kormánytól arra, hogy az új közalkalmazotti törvény az országos bruttó átlagbérnek megfelelő fizetést irányoz majd elő a pályakezdő pedagógusoknak, és ezzel arányosan növekszik a fokozatuknak és szolgálati idejük függvényében a tapasztaltabb tanárok bére is.
"Azt nem tudjuk elfogadni, hogy a pályakezdő pedagógusok bére nagy arányban, de a többi tanáré csak kis mértékben növekedjen" - jegyezte meg.
Arra a kérdésre, hogy miként vélekedik a hétvégére tervezett kormányfőcsere sztrájk miatti elhalasztásáról, Marius Nistor kijelentette: egyáltalán nem érdekli ez a téma. "Minket azt érdekel, hogy a kormány olyan fontos döntéseket hozzon, amelyek ennek a jelentős munkaügyi konfliktusnak a lezárásához vezetnek. Ha érdekli őket, hogy mi történik a több mint 3 millió diákkal, a szülők millióival és a rendszerben dolgozó több százezer alkalmazottal, akkor a kormányfőcserének háttérbe kell szorulnia, és az elsődleges prioritásnak a probléma megoldásának kell lennie" - fogalmazott a szakszervezeti vezető.
Elmondta azt is: a pedagógusok akkor fejezik be a sztrájkot, ha a kormány "világos választ ad a követeléseikre".
Az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség elnöke, Anton Hadăr fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a kormány nagyon gyorsan el tudja végezni a tanárok kéréseivel kapcsolatos számításokat, és pénteken újra tárgyalóasztalhoz ülhetnek a felek."Nem nehéz 1,25-tel beszorozni a jelenlegi béreinket, de ezt az elementáris műveletet mielőbb el kell végezni" - mondta Hadăr.
Arra a kérdésre, hogy mit szól a miniszterelnök álláspontjához, amely szerint a kormány már mindent felajánlott, amit fel lehetett ajánlani, Marius Nistor úgy reagált: a kormányfőnek le kellene ereszkednie a realitás talajára. "Szeretném világossá tenni, hogy a kollégáink tiltakozása ebben a pillanatban már messze túlmutat a bérköveteléseken, és a méltóságról, a társadalmi megbecsülésről szól" - mondta a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke. Hozzátette: a kormány dolga, hogy milyen formában oldja meg a pedagógusok béremelését, de a szerdán felajánlott utalványkártyát a tanárok elfogadhatlannak tartják
A szakszervezetek képviselői megerősítették, hogy az általános sztrájk a tanügyben folytatódik. Közölték azt is, hogy jövő héten kedden a kormánypalotától a Cotroceni-palotáig tartó tiltakozó felvonulást szerveznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában