2021.12.21. 12:21
FRISSÍTVE l Tüntetés: megrongálták a tiltakozók az amerikai nagykövetség autóját

Forrás: g4media.ro
FRISSÍTÉS
A fővárosi csendőrség erősítést küldött kedden a parlament környékére, ahol a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvényhozói és szimpatizánsaik tüntetnek a Covid-igazolvány bevezetése, valamint a koronavírus-járvány indokolta korlátozások ellen, és mintegy 100 személy behatolt az épület udvarára.
"A fő cél az, hogy minden résztvevő számára biztosítsuk a szabad véleménynyilvánításhoz való jog gyakorlását biztonságos körülmények között, hogy megelőzzük az erőszakot és a feszültségek kiéleződését' - tájékoztatott a fővárosi csendőrség sajtóirodája.
A csendőrség nyugalomra szólította fel a résztvevőket, és arra kérte őket, hogy tartsák tiszteletben a rendfenntartó erők ajánlásait, kerüljék az erőszakos megnyilvánulásokat.
Ugyanakkor közölték, intézkedéseket hoznak a megmozdulás szervezői, illetve a törvényszegő résztvevők azonosítására és megbüntetésére.
FRISSÍTÉS
Megrongálták a szenátus udvarára kedden behatolt tiltakozók a japán és az amerikai nagykövetség autóját - értesült az AGERPRES hírügynökség.
Információk szerint az amerikai nagykövetség egyik illetékesének volt egy találkozója kedden a szenátus elnökével, Florin Cîţuval. Később Cîţu távozott, a japán nagykövettel esedékes megbeszélésére már nem került sor.
Több mint 1500 személy, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvényhozói és szimpatizánsaik tiltakoznak kedden a bukaresti parlament környékén a Covid-igazolvány bevezetése és a koronavírus-járvány indokolta korlátozások ellen.
A tüntetők egy része behatolt a parlament udvarára, a csendőrség jelenleg próbálja meggyőzni őket, hogy hagyják el az intézmény területét. "A csendőrök eddig nem alkalmaztak sem erőszakot, sem a felszerelésükhöz tartozó eszközöket" - közölte korábban a fővárosi csendőrfelügyelőség.
A csendőrség felhívást intézett a tiltakozás résztvevőihez, hogy legyenek együttműködőek, tartsák be az utasításokat és a rendvédelmi szervek által megjelölt útvonalon induljanak el a kijárat felé.
FRISSÍTÉS
Több mint 1500 személy tiltakozik kedden a bukaresti parlament környékén a Covid-igazolvány bevezetése ellen.
A tüntetők közül mintegy száz személynek sikerült behatolnia a parlament udvarára.
A tüntetés miatt forgalomkorlátozást vezettek be a környéken.
A megmozduláson a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) számos törvényhozója és szimpatizánsaik vesznek részt, a Covid-igazolvány bevezetése és a koronavírus-járvány indokolta korlátozások ellen tüntetnek.
FRISSÍTÉS
A Covid-igazolvány bevezetése és a járvány miatt hozott korlátozó intézkedések ellen tiltakozik kedd reggel a parlament előtt a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) számos törvényhozója és szimpatizánsaik.
Az alakulat társelnöke, George Simion szerint a Covid-igazolvány "hatástalan" és "alkotmányellenes", és a tiltakozó akcióval jelezni akarják, hogy "határozottan nemet mondanak ezekre az aberrált intézkedésekre, amelyek nem oldják meg a problémát".
A tüntetésen csendőrök és rendőrök biztosítják a közrendet.