Bajkai István és Pesty László is Marosvásárhelyen várják az eredményt (videó)

Bajkai István országgyűlési képviselő, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke és Pesty László, az írdalá.hu. kampányfőnöke részt vesz a romániai helyhatósági választások marosvásárhelyi eredményhirdetésén.

Mint ismert, Soós Zoltán, a Romá­niai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), valamint a kisebb erdélyi magyar pártok támogatását élvezve harcba szállt Marosvásárhely polgármesteri székéért – írja a Magyar Nemzet.

A hatgyermekes családapa korábban a Magyar Nemzetnek adott interjújában

az elmúlt húsz év legfontosabb megméretésének nevezte a vasárnapit.

Húsz év után tehát most van rá ismét esély arra, hogy Soós Zoltán révén újból magyar politikus vezesse az etnikailag megosztott várost.

Bajkai István és Pesty László a székelyföldi útjuk során találkoznak erdélyi magyar politikusokkal is, valamint részt vesznek a magyar támogatású Box Akadémia közgyűlésén, továbbá a Székely Nemzeti Tanács írdalá.hu petíciójának a támogatására buzdítják a székelyeket öt héttel annak lezárása előtt. A kezdeményezés célja, hogy

az EU egyik legnagyobb támogatási keretének elosztásánál a kohéziós politika kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő térségektől. Az uniós támogatások elosztásánál a legtöbb helyen ugyanis burkoltan hátrányba szorítják azokat a régiókat, ahol a kisebbséget jelentő nemzeti lakosság van többségben.

Bajkai István és Pesty László két és fél nap alatt kétezer kilométert tett meg öt települést – Gyergyószentmiklós, Csíkkarcfalva, Marosvásárhely, Csíkszereda, Kolozsvár – érintve. Csíkkarcfalván mások mellett találkoztak Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, aki helyben adta le a voksát a vasárnapi választásokon.

Kezet fogtak továbbá a legendás székely politikussal, Kulcsár Terza József bukaresti parlamenti képviselővel, aki a székelyek autonómiatervét már kétszer is beterjesztette.

2844 új koronavírusos megbetegedést igazoltak
A legutóbbi tájékoztatás óta 2844 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, azt követően, hogy az elmúlt 24 órában országszerte 8709 tesztet végeztek el – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Még mindig 100 fölött van az új esetek száma
Bihar Megyei Prefektúra közleménye szerint október 26-án, reggel fél 9-kor Bihar megyében 355 személyt kezeltek kórházban koronavírus miatt. Bihar megyében eddig 3771-en gyógyultak ki a betegségből. Összesen eddig 5433 koronavírusos esetet igazoltak megyénkben.
A fagott és Mendelssohn lélekértői a filharmóniában
Vass András karmester és Bogányi Bence fagottművész voltak meghívott fellépői a nagyváradi filharmónia október 22-én, csütörtök este hét órakor megtartott hangversenyének. Műsoron Heitor Villa-Lobos Ciranda das sete notas c. műve, Carl Maria von Weber op. 75-ös fagottversenye, valamint Felix Mendelssohn-Bartholdy V., ún. Reformáció szimfóniája szerepelt.
Megmutatjuk, mennyire terpeszkedik a Google a keresőpiacon
Monopolista őrnek, versenyellenesnek nevezte az USA Igazságügyi Minisztériuma a Google-t.
A fűtési szezon hatása a levegőminőség alakulásában is jelentkezik
Visszatérő jelenség, hogy a fűtési szezonban általában romlik a levegőminőség.