Diplomácia

2024.10.01. 13:02

Magyarország is hozzájárulhat a nagyhatalmak közötti kommunikáció újraindításához (videó)

Őszinte politikájával Magyarország is segíthet a nagyhatalmak közötti kommunikáció újraindításában, ezáltal pedig a konnektivitás időszakának felépítésében a világ ismételt blokkosodása helyett – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Berlinben, írja az MTI.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Berlini Globális Párbeszéd panelbeszélgetésén mindenekelőtt leszögezte, hogy hazánk a világ blokkokra osztásán alapuló előző világrend vesztesei között volt, s ezzel negyven évet veszített, Magyarországot ezért rendkívüli aggodalommal töltik el az utóbbi évek globális fejleményei.

Ezért legfőbb célunk most hozzájárulni azon nemzetközi erőfeszítésekez, amelyek célja a világ ismételt blokkosodásának megelőzése

– hangsúlyozta.

Kifejtette, hogy a magyar kormány ehelyett a konnektivitásban lenne érdekelt, és ennek kapcsán sérelmezte, hogy egyes nagyhatalmak még csak tárgyalni sem hajlandók egymással napjainkban.

A miniszter kiemelte, hogy a kis államok is a nagyhatalmak segítségére lehetnek abban, hogy képesek legyenek hidakat építeni egymás között.

Kockázatnak nevezte az amerikai–orosz tárgyalásképtelenséget és az amerikai–kínai kereskedelmi háború lehetőségét.

Kitért az őszinteség fontosságára, és arról számolt be, hogy az európai uniós külügyi tanács ülései előtt gyakran biztosítják támogatásukról kollégái titokban, de ezt a hazai politikai helyzetük miatt nem tudják nyíltan felvállalni. Ezt példaként hozva fel úgy vélekedett, hogy „a legnagyobb luxus a politikai stabilitás”, hiszen a magyar kormány is ennek köszönhetően „tudja azt tenni, amit mond, valamint azt mondani, amit tesz”.

„És ha ez így marad, akkor úgy gondolom, hogy segítségére lehetünk a nagyhatalmaknak is abban, hogy újraindítsák egymással a kommunikációt, és ennek alapján felépülhessen a konnektivitás időszaka” – összegzett.

Szijjártó Péter rendkívül sikeresnek minősítette az arra irányuló magyar stratégiát, hogy hazánk fontos találkozási pontjává váljon a keleti és a nyugati vállalatoknak. Emlékeztetett, hogy Magyarország a világ azon három országa között van, ahol mára mind a három német prémium autómárka gyártási bázissal rendelkezik, s ezzel párhuzamosan a tíz legnagyobb keleti elektromosakkumulátor-gyártója közül öt is a letelepedés mellett döntött, méghozzá elsősorban az erős német jelenlét miatt.

„Amit Magyarországon elértünk, az egy Berlin–Peking–Szöul kereskedelmi és gazdasági együttműködési zóna magyarországi központtal” – fogalmazott.

Szavai szerint ezért is érthetetlen, hogy német kollégája miként is gondolná az EU és Kína gazdaságának szétválasztását, az úgynevezett „kockázatmentesítést”, miközben a német cégek erősen támaszkodnak keleti beszállítóikra, és emiatt rendre ezek beruházásainak ösztönzésére buzdítják Magyarországot is.

A miniszter a magyar gazdasági sikereket is érintette, beszélt a teljes foglalkoztatottság eléréséről, egymillió új munkahely teremtéséről 2010 óta, Európa legalacsonyabb egykulcsos adóinak bevezetéséről, illetve arról, hogy 2014 óta minden egyes évben megdőlt a beruházási rekord Magyarországon.

Magyarország továbbra is az EU mielőbbi bővítésének pártján áll

Magyarország továbbra is az Európai Unió mielőbbi bővítésének pártján áll, mivel a közösségnek óriási szüksége lenne új lendületre, dinamikára, amit jelenleg leginkább a régió országainak felvétele adhatna meg – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Berlinben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a nyugat-balkáni államok európai integrációját gyorsítani hivatott Berlini Folyamat külügyminiszteri találkozóján vett részt, majd hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak napjaink turbulens változásaira tekintettel valahonnan új lendületet, frissességet, energiát kell nyernie, hogy meg tudja állítani versenyképessége csökkenését, és úrrá tudjon lenni a kihívásokon.

Mi úgy látjuk, hogy a Nyugat-Balkán az a hely, ahonnan ez az új inspiráció, ez az új lendület majd jöhet. Ezért amikor összeállítottuk a magyar EU-elnökség programját, akkor a bővítés ügyét tettük a napirend élére

– mondta. Majd sérelmezte, hogy a térség tagjelölt országai már átlagosan tizenegy éve és öt hónapja várakoznak a belépésre, a tagjelölti kérelmeiket pedig több mint tizenöt éve adták be.

„Nyilvánvaló, hogyha nem lépünk előre ezen folyamatban, akkor az Európai Unió bővítési politikájának hitelessége lesz oda” – figyelmeztetett. Illetve arra is kitért, hogy EU-s kollégái gyakran hangoztatják egy érdemalapú folyamat fontosságát, de ha továbbra sem lesz előrelépés, azzal épp ezt az elvet fogják semmibe venni. „Hiszen jól látható, hogy hiába teljesítenek jól a tagjelöltek, mégsem megy előre a bővítési folyamat” – húzta alá.

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy az utolsó bővítésre akkor került sor, amikor Magyarország legutóbb töltötte be a soros elnöki tisztséget, akkor sikerült véglegessé tenni a horvát csatlakozási folyamatot.

„Az előttünk álló három hónapban Magyarország elnöklésével az Európai Unió kormányközi konferenciákat fog tartani az öt nyugat-balkáni tagjelölt országgal, legalábbis ez a nagyon határozott célkitűzésünk” – tudatta.

„Albániával kerülhet sor legkorábban a kormányközi konferenciára október közepén, ahol végre az első tárgyalási fejezetcsoport megnyitására majd sor kerül” – tette hozzá.

Kiemelte, hogy Szerbia a régió kulcsállama, ezért elkerülhetetlen, rendkívül fontos lenne az integrációs folyamatának előrevitele.

„Ennek nélkülözhetetlen eleme a kormányközi konferencia megtartása Szerbiával. Mi azt gondoljuk, hogy Szerbiával a harmadik tárgyalási fejezetcsoportot meg kell nyitni. Ez a növekedésről és a versenyképességről szól. Ha valaki ellátogatott a közelmúltban Szerbiába, akkor láthatja, hogy miről szól a növekedés és miről szól a versenyképesség” – folytatta.

A miniszter ezt követően Montenegróra tért rá, és úgy vélte, hogy nem csupán fejezetek megnyitására, hanem lezárására is lehetőség van. „Hosszú ideje nem került erre sor. Montenegró jól teljesít, legalább négy fejezet lezárására sor kerülhet” – jegyezte meg.

Bosznia-Hercegovinával kapcsolatban közölte, hogy folyamatos egyeztetésben állnak, s az ország jól is teljesít, így reális lehet a csatlakozási tárgyalások keretének elfogadása, ezáltal világos lesz, hogy milyen mandátum alapján lehet majd tárgyalni.

Végül érintette Észak-Macedóniát is, sajnálatát fejezve ki amiatt, hogy egyes EU-tagországok kétoldalú problémák miatt blokkolják a folyamatot. „Észak-Macedónia is megérdemli az előrehaladást, ezért egy politikai kormányközi konferencia megtartása fontos lesz a következő három hónapban” – szögezte le.

„Magyarország továbbra is tehát bővítéspárti ország, továbbra is azt gondolja, hogy az Európai Uniónak szüksége van az új lendületre, az új dinamikára, a frissességre, és ez leginkább a Nyugat-Balkánról jöhet majd meg” – összegzett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában