Kampánykörút

2024.05.02. 12:43

Orbán Viktor: ennek a választásnak döntő hatása lesz a háború vagy béke kérdésére (videó)

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjáró kampánykörútja keretében csütörtökön Nyíregyházára látogatott, ahol megbeszélést folytatott Kovács Ferenc polgármesterrel és a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület tagjaival, majd a választókkal találkozott – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

MW

Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke (k) résztvevőkkel vidéki kampánykörútjának nyíregyházi állomásán 2024. május 2-án

Forrás: MTI

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A 2010 óta az országban és Nyíregyházán végrehajtott fejlesztéseket felidézve a kormányfő elmondta: a baloldal ígérget, mi viszont dolgozni szoktunk, ők beszélnek, mi pedig teljesítünk. 

Ráadásul a baloldalra szavazni ma egyet jelent a háború támogatásával

– fejtette ki.

Orbán Viktor rámutatott: a háborúban mindig vannak, akik jól járnak, néhányan nagyon meg is gazdagodnak. Ez ma is így lenne, ezért van az, hogy Brüsszel támogatja a háborút.

De a többség minden háborúban szenved. És ha ez a többség most Európa-szerte felemeli a szavát, akkor még elkerülhető a legrosszabb. Ez június 9-e tétje. Ez a választás döntő hatással lesz a háború vagy béke kérdésére

– foglalta össze Orbán Viktor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában