2024.05.17. 22:27
Halálra késelte alvó édesapját, majd felhívta a rendőröket egy magyar férfi
A férfi nem tudott magyarázatot adni tettére.

Fotó: police.hu
Őrizetbe vettek egy demecseri férfit, aki csütörtökön leszúrta apját, majd miután bejelentette tettét, otthonukban, a holttest mellett várta a rendőröket és a mentőket - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu-n.
Halálra késelte alvó édesapját, majd felhívta a rendőröket egy magyar férfi
Azt írták, a 28 éves férfi telefonon tett bejelentést a rendőrségre május 16-án 5 órakor, és elmondta, hogy közös otthonukban leszúrta édesapját.
A helyszínre érkező rendőröknek és mentőknek a férfi mutatta meg, hol fekszik az apja, aki akkor már halott volt.
A rendőrök a férfit előállították.
Hozzátették: a férfi egy konyhakéssel testszerte többször megszúrta alvó édesapját, de tettére nem tudott magyarázatot adni.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a férfit emberölés bűntett megalapozott gyanújával hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását - írja a közlemény alapján a szon.hu.
Borítókép: illusztráció
Krimi
- A koronavírus-járvány óta nem engedte ki a házból a gyerekeit egy házaspár (videó)
- Egy fiatal fiút gyanúsítanak a svédországi hármas gyilkossággal
- Halálos lövöldözés volt Svédországban
- Négy diáklány halt meg, amikor egy autó közéjük hajtott
- Rendkívüli állapotot hirdettek Spanyolországban az áramkimaradások miatt (videó)