Izraeli–palesztin konfliktus

2024.03.10. 07:51

Benjámin Netanjahu nem számít gyors fegyverszünetre

Az izraeli–palesztin háború 156. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Izraeli katonák a Gázai övezetbe tartanak Dél-Izraelből

Forrás: MTI/AP

Fotó: Ariel Schalit

Benjámin Netanjahu nem számít gyors fegyverszünetre

A tárgyalásokról a követek üres kezekkel tértek vissza – mondta Netanjahu a Bild és a Politico kiadványoknak, valamint a Welt-TV-nek nyilatkozva vasárnap.

 Mint mondta, úgy véli, a radikális iszlamista Hamász jelenleg nem akar megállapodásra jutni.

Netanjahu egyben elutasította politikája Joe Biden amerikai elnök általi bírálatát. Kijelentette, hogy az izraeliek túlnyomó többsége kiáll mellette.

Ha az amerikai elnök úgy véli, hogy magánpolitikát folytatok az izraeliek többségének kívánságai ellenére és ártok Izrael érdekeinek, akkor mindkét pontban téved

– hangsúlyozta a zsidó állam kormányfője.

Kijelentette, hogy az izraeliek támogatják a megmaradt Hamász-zászlóaljak megsemmisítését célzó intézkedéseit. Leszögezte: mindenképpen meg kell akadályozni, hogy az október 7-i mészárlás megismétlődhessen.

NETANJAHU, Benjámin
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök
Fotó: Abir Szultan / Forrás: MTI/EPA pool

Biden szombaton az MSNBC amerikai televíziónak adott interjújában Netanjahura utalva kijelentette, hogy „azt gondolom, több rosszat tett, mint jót”.

„Joga van megvédeni Izraelt, és joga van folytatni a Hamász elleni műveleteket. Mindazonáltal muszáj nagyobb gondot fordítania a műveletei miatt elveszett ártatlan életekre” – fogalmazott Biden.

Az izraeli miniszterelnök mindazonáltal eltökéltnek mutatkozott, hogy a nemzetközi figyelmeztetések ellenére megindíthassa offenzíváját a radikálisok ellen a palesztinok lakta térség déli részén található Rafahban.

Közel állunk a győzelemhez

– húzta alá Netanjahu.

Mint mondta, az utolsó Hamász-zászlóaljak elleni offenzíva megkezdését követően a harcok intenzív fázisa négy, vagy akár hat hétig is eltarthat. Hangsúlyozta, hogy a Hamász-zászlóaljak háromnegyedét már megsemmisítették, s most feladni a küzdelmet abszurd lenne.

Netanjahu szerint a terrorszervezet stratégiája arra épít, hogy növeljék a nemzetközi nyomást Izraelre eltántorítva attól, hogy végső vereséget mérjen a Hamász erőire.

Az izraeli kormányfő egyben cáfolta a Hamász ellenőrzése alatt álló gázai hatóságok adatait az áldozatokról. Kijelentette, hogy a megölt civilek száma jóval alacsonyabb az általuk közölt 31 ezernél. Netanjahu szerint az izraeli hadsereg ugyanis legalább 13 ezer terroristával végzett. „Ezzel a civil áldozatok számának aránya valószínűleg 1,5 az 1-hez. Most már azonban csak 1 az 1-hez” – fűzte hozzá.

Több százan tüntettek az antiszemitizmus ellen Berlinben

Több százan vonultak vasárnap „Közösen a baloldali, jobboldali és iszlamista antiszemitizmus ellen – Szolidaritás Izraellel” mottóval Berlin utcáira öt hónappal a radikális iszlamista Hamász összehangolt Izraelt érő támadását követően.

A tüntetők menete a berlini városházától az Európában meggyilkolt zsidók emlékművéig tartott amely a Brandenbugi kapu közelében található. Sokan izraeli zászlókat lengettek, illetve transzparenseket tartottak fel a Hamász által Gázai övezetbe elhurcoltak fényképeivel. A résztvevők azt skandálták, hogy a „Soha többet most van!” és olyan plakátokat tartottak fel, amelyeken szolidaritásra szólítottak fel Izraellel.

A megmozdulást a német-izraeli egyesület szervezte. Közlése szerint 300-an vettek részt a meneten. A rendőrség ugyanezt a számot említette, s közölte, hogy a tüntetés javarészt zavartalanul zajlott.

Volker Beck, az egyesület elnöke a tüntetésen tartott beszédében azt mondta, hogy az október 7-i mészárlást követően egy „antiszemitizmus-szökőár” söpört végig Európán és a világon. Hangsúlyozta, ezért fontos kiállni és felszólalni mindez ellen.

Háborús feszültséggel kezdődik az idei ramadán

Háborús feszültséggel kezdődik idén, a vasárnap esti első imával a muzulmán böjti hónap, a ramadán Izraelben

A Hamász iszlamista terrorszervezet ellenőrizte gázai egészségügyi minisztérium vasárnapi jelentése szerint 85-en haltak meg a Gázai övezetben az elmúlt napon, és a szárazföldi hadjárat októberi kezdete óta a gázai halottak száma meghaladta a 31 ezret. A Hamász szerint huszonöten éhség vagy kiszáradás miatt haltak meg.

Az Egyesült Államok megkezdte a tengeri humanitárius segítségnyújtást Gázának, a térségbe rendelték a Besson nevű logisztikai támogató hajót, amely az első rakomány felszerelést szállítja az övezethez, s amely ideiglenes mólót épít ki a létfontosságú humanitárius segélyek célba juttatásához – közölte az amerikai hadsereg az X -en.

Az Open Arms nonprofit segélyszervezet Gázába induló hajója horgonyoz a ciprusi Lárnaka kikötőjében 2024. március 10-én
Fotó: Katia Hrisztodulu / Forrás: MTI/EPA

Hétszázharminc izraeli egyetemi oktató petíciót írt alá, melyben sürgős intézkedéseket követelnek az éhínség megakadályozására a Gázai övezetben. „A humanitárius katasztrófa kicsúszik az ellenőrzés alól, tömeges halált okoz, és kitörölhetetlen szégyenfolttá válik” – írták az izraeli kormányhoz intézett felszólításukban vezető izraeli értelmiségiek, köztük a Tel-Avivi Egyetem elnöke, s a helyi tudományos akadémia elnöke is.

Mindannyiunkat megrázott a Hamász október 7-i, minden alapvető emberi normát lábbal tipró gyilkos terrortámadása, az izraeli civilek válogatás nélküli lelövése, amely továbbra is folytatódik az izraeli túszok bűnös fogva tartásával, akiket azonnal szabadon kell engedni. Éppen ezért nem állhatunk némán szemben azzal a humanitárius katasztrófával, amely az elmúlt hetekben a szemünk előtt zajlik a Gázai övezetben

 – áll a petícióban.

Letartóztattak 13 észak-izraeli arab lakost, akiket Hamász irányította terrorcsoport alakításával vádolnak. A haifai kerületi bírósághoz vasárnap benyújtott vádirat szerint támadásokat terveztek izraeli célpontok ellen, a Hamász utasításai szerint robbanóanyagokat szereztek be, fegyvereket, lőszert és golyóálló mellényt vásároltak Ciszjordániából, melyeket a rendőrség lefoglalt. A vádlottak egy része Molotov-koktélokat dobott Galileában az Esbal kibucra a 2021 májusi zavargások idején.

Vasárnap délelőtt a Hezbollah síita milícia 37 rakétát lőtt ki Libanonból Észak-Izraelre két hullámban. A rakéták közül hét, lakott területre irányzott lövedéket elfogott az izraeli légvédelem – jelentette az izraeli katonai szóvivő.

Az amerikai elnök Izrael melletti elkötelezettségét hangoztatta, ám bírálta az izraeli kormányfőt

Izrael melletti elkötelezettségét hangoztatta Joe Biden amerikai elnök szombaton az MSNBC amerikai televíziónak adott interjújában, ugyanakkor bírálta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

Biden az interjú során ismét felemelte szavát az izraeli hadseregnek (IDF) a Gázai övezet déli részén lévő Rafah ellen tervezett szárazföldi művelete ellen, kiemelve: a műveletet nem indíthatják meg addig, amíg Izrael nem biztosítja a városban összezsúfolódott civilek evakuálását.

Jelenleg Rafahban él a háború előtt mintegy 2,3 milliós Gázai övezet lakosságának több mint fele.

Jóllehet Biden a művelettel kapcsolatban megfogalmazott bírálata ellenére is Izrael melletti elkötelezettségét hangoztatta, kiemelve, hogy soha nem hagyná magára Izraelt, ugyanakkor bírálta a zsidó állam miniszterelnökét.

„Azt gondolom, több rosszat tett, mint jót” – fogalmazott Netanjahunak az októberben indult gázai háborúban hozott döntéseire utalva.

BIDEN, Joe
Joe Biden amerikai elnök beszédet 
Fotó: Chris Kleponis / Forrás: MTI/EPA pool

„Joga van megvédeni Izraelt, és joga van folytatni a Hamász elleni műveleteket. Mindazonáltal muszáj nagyobb gondot fordítania a műveletei miatt elveszett ártatlan életekre” – fogalmazott Biden.

„Vannak azért vörös vonalak. Több mint 30 ezer palesztin halála elfogadhatatlan” – tette hozzá.

Az amerikai elnök szerint Netanjahu voltaképpen Izraelnek árt azzal, ha nem akadályozza meg a civilek halálát, mert a veszteségek „ellenkeznek mindennel, amit Izrael képvisel”.

Biden már korábban is figyelmeztetett, hogy Izrael elveszítheti a nemzetközi közösség szimpátiáját a gázai civil áldozatok egyre növekvő száma nyomán.

Mindeközben  az Egyesült Államok közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító Középső Parancsnoksága (CENTCOM) bejelentette, további humanitárius segélyeket küld a Gázai övezetbe tengeri úton.

A Virginia államból induló General Frank S. Besson nevű hadihajó egyelőre a segélyszállítmányok célba juttatásához szükséges, a partra kiépítendő ideiglenes móló felállításához szükséges eszközöket fogja a térségbe szállítani - derült ki a közleményből.

Svédország és Kanada újrakezdi az UNRWA támogatását

Svédország szombaton bejelentette, hogy újrakezdi az ENSZ palesztin menekülteket segélyező szervezete (UNRWA) támogatását, csaknem egy hónappal a segélyek felfüggesztése után. Kanada hasonló döntést hozott.

A gázai humanitárius helyzet elkeserítő, a szükségletek súlyosak

 – jelentette ki Johan Forssell svéd fejlesztési miniszter, hozzátéve, hogy az UNRWA nagyobb átláthatóságot és szigorúbb ellenőrzéseket ígért.

Elmondta, hogy Stockholm a 2024-es évre korábban előirányozott, 38 millió dolláros segély felét folyósítja majd a szervezetnek, és további támogatást ígért.

Ahmed Hussen kanadai fejlesztési miniszter azt közölte: Ottawa azért döntött a támogatások újraindítása mellett, hogy azonnali segítséget nyújthasson a szükséget szenvedő palesztinoknak, ám szorosan együttműködik az ENSZ-szel az ügynökségre vonatkozó reformok felügyeletével kapcsolatban.

Míg Izrael súlyos hibának minősítette a két ország döntését, Philippe Lazzarini, az UNRWA főbiztosa „óvatos optimizmusának” adott hangot.

Stockholm és Ottawa azt követően függesztette fel az UNRWA-nak szánt segélyeket, miután izraeli vizsgálatok szerint a szervezet 12 munkatársa közreműködhetett a Gázai övezetet ellenőrző Hamász terrorszervezet Izrael ellen októberben végrehajtott támadásában.

Izrael szerint lángba borítaná a ramadán alatt a régiót a Hamász

A Moszad igazgatója, David Barnea pénteken találkozott a CIA vezetőjével, Bill Burns-szel,  hogy a Hamász által fogva tartott emberek kiszabadításáról egyeztessen – írta a The Times of Israel. Az izraeli hírszerzés közleménye arról számolt be, hogy „jelenleg a Hamász úgy akarja megszilárdítani tárgyalási pozícióját, hogy úgy tesz mintha nem lenne érdekelt a megállapodásban”.

Hozzátették, hogy a terrorszervezet a vasárnap kezdődő ramadán idején lángra akarja lobbantani a régiót.

A kémszervezet azt is közölte, hogy „a tárgyalások és a közvetítőkkel való együttműködés folytatódik a megállapodások előmozdítására érdekében”.

A szombati eseményekről itt olvashat:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában