Küldetés

2023.08.15. 20:49

A kereszténység erős bástyájaként kell példát mutatnunk Nyugat-Európának

A magyarok a keresztény civilizáció megmentését és megtartását szolgáló tetteikkel, templomok, keresztek megtartásával, felújításával, illetve újak építésével, jó példát kívánnak mutatni a jelenleg válságban lévő nyugati kereszténységnek – mondta az MTI tudósítása szerint Simicskó István a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője kedden, Gödrén.

MW

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Simicskó István a baranyai községben álló római katolikus templom felszentelésének 250. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen elmondta, 

a magyar kormány támogatásával a Kárpát-medencében 3700 templomot újítottak fel, 200-at építettek, továbbá 2200 plébánia és közösségi ház, közösségi tér újult meg, illetve létesült 2010 óta.

A politikus az ünnepi szentmisét követően tartott beszédében rámutatott: 

a keresztény értékek megtartása, megerősítése, így a templomok, keresztek felújítása és építése a magyarok megmaradását szolgálja.

Simicskó István úgy vélekedett, hogy 

a keresztény civilizáció addig tartható fönn, amíg vannak hívek, emberek, akik hisznek a lélek erejében, és akik fontosnak tartják értékeik megtartását.

Mi, magyarok jó példát mutatunk a nyugati kereszténységnek (.) azzal, hogy rendbe hozzuk a templomainkat, újakat építünk, közösségi tereket építünk, és fontosnak tartjuk a hitünk megőrzését, megtartását

 – emelte ki.

A kereszténydemokrata politikus szerint veszélyek leselkednek a jelenleg válságban lévő európai civilizációra, amely – csakúgy mint minden civilizáció – vallási talapzaton jött létre.

Szerinte ha ezt a vallási talapzatot, a hitet elhanyagolják, akkor a felépítmény, maga az egész civilizáció kezd el porladni, széttöredezni, miközben egy másik éppen növekvő szakaszába lépő civilizáció akár meg is hódíthatja azt a válságba és lejtőre kerültet.

Kiemelte, hogy a magyaroknak azért kell keresztény értékeiket védő cselekedeteikkel tükröt tartaniuk a Nyugat felé, hogy megmutassák, igenis van válasz a mostani globalizációs és migrációs folyamatokra, veszélyekre.

Simicskó István az orosz-ukrán háborúra utalva kiemelte: 

keresztény érték a békesség képessége is, ugyanis a béke az egyetlen egy járható út, és az emberiség boldogulásának a józan és normális feltételrendszerét a békés viszonyok adják

– fogalmazott.
Gelencsér Gábor (Fidesz-KDNP), a jelentős német nemzetiségű közösséggel rendelkező település polgármestere közölte, 

hogy 2014 óta már tizennyolc keresztet újítottak fel a településen,

 részben a KDNP kezdeményezésére elindult „Fogadj örökbe egy keresztet!” országos akcióban, emellett újat is fognak állítani hamarosan.

A Nagyboldogasszonyról elnevezett római katolikus gödrei templom felszentelésének 250. évfordulója alkalmából kedden magyar és német nyelvű szentmisét mutattak be, koncertet tartottak, majd megáldották a templom előtti feszületet és leleplezték az 1946. és 1948. között elűzött 589 gödrei, németajkú lakos tiszteletére állított új emlékművet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában