A jövő a béke emberéé: beszélgetés Novák Katalin köztársasági elnökkel

A béke emberének nevezte Ferenc pápát – miként a magyarokat is – Novák Katalin köztársasági elnök az Új Ember katolikus hetilapban és a Magyar Kurír katolikus hírportálon kedden megjelent interjúban.

Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond a női polgármestereknek szervezett Női vezetők a közéletben című programon a polgármesteri hivatal házasságkötő termében Kékcsén 2023. április 13-án

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Az államfő azt mondta, a koronavírus-járvány és az azt követő háború elvette az emberektől a békés élet illúzióját, és így elhalványult a remény. Abban bízik – folytatta –, hogy a béke üzenetén keresztül ezt a reményt hozza vissza Ferenc pápa.

„A Biblia arra tanít minket, hogy a jövő a béke emberéé. Ferenc pápa a béke embere, és mi, magyarok, is azok vagyunk”

 – fogalmazott Novák Katalin.

 

A hétvégi magyarországi pápalátogatásról azt mondta,

Ferenc pápa szándékaiból azt értette meg, hogy minél több magyar emberrel, élő közösséggel szeretne találkozni a látogatása során. 

A köztársasági elnök azt is mondta, számára, református keresztyénként, a pápa Eucharisztikus Kongresszuson tett látogatásának egyik fontos üzenete volt, hogy hangsúlyozta az egyházak közötti együttműködés, az ökumené fontosságát.

Az orosz–ukrán háborúról szólva tragikusnak nevezte, ami Ukrajnában történik, hogy egy országot ma is egyik pillanatról a másikra megtámadhat egy másik.

Adott a feladat: az áldozatokat biztosítani kell a támogatásunkról, és egyértelműen el kell ítélni az agressziót, keresni kell az utat a békéhez

– hangsúlyozta.

Hozzátette: azért is utazott Kijevbe, hogy Magyarország együttérzéséről biztosítsa az ukránokat.

Ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kárpátaljai magyarok jogai az utóbbi időben súlyosan sérülnek. Ezt nem lehet elfedni vagy szőnyeg alá söpörni – közölte.

Kijelentette: 

a magyaroknak a szülőföldjükön, a saját közösségeikben, az anyanyelvük szabad használata mellett kell boldogulniuk.

Arra a kérdésre, hogyan látja a békéhez vezető utat, Novák Katalin azt mondta, a pápa bölcsességét és bátorságát mutatja, hogy húsvéti üzenetében is egyértelművé tette: elítéli az orosz agressziót, ott áll a megtámadott ukránok mellett, hajlandó közvetítő szerepet vállalni, ugyanakkor nem felejtkezik el és nem mond le az orosz emberekről sem.

A köztársasági elnök szerint „ez egy bölcs, keresztényi hozzáállás, amit magunkra nézve is irányadónak kell tartanunk. Hiszen az orosz nép, az orosz kultúra, Oroszország tegnap is volt, ma is van és holnap is lesz”.

Novák Katalin azt mondta,

meg kell találni, hogyan lehet elsősorban a harcoló felekkel, másodsorban pedig az őket támogató többi erővel, hatalommal együttműködve tényleges párbeszédet folytatni a béke érdekében.

Ehhez mindenekelőtt erős szándékra van szükség, elhatározásra, hogy véget akarnak vetni a háborúnak – rögzítette.

„Számomra is egyértelmű: ez a háború nem érhet véget azzal, hogy Oroszország eléri a maga elé tűzött céljait, jóllehet konkrét, háborús célt tulajdonképpen nem fogalmazott meg. Nem lehet, hogy ukrán területekről ne kelljen kivonulnia Oroszországnak” – hangsúlyozta.

Szerinte jó lenne, ha minél többen felismernék: ha így megy tovább, ha mind több ország egyre nagyobb mértékben veszi ki a részét a háborúból, az nem vezet a háborús konfliktus enyhüléséhez és nem szolgálja a békét, hanem a háború további eszkalálódásához vezethet.

Hozzátette:

 a háború nem feltétlenül áll meg az országhatároknál, egyik pillanatról a másikra tovább terjedhet, akár Magyarország irányába is.

Ezt mindenképpen el kell kerülnünk – hangsúlyozta.

Szólt arról is, hogy fontos a pedagógusok megbecsülése. A pedagógusok segítik a gyermeket, nemcsak a tudása gyarapításában, hanem abban is, hogy növekedjen lélekben, ezért kulcsfontosságú, hogy jó pedagógusok tanítsanak, és példájuk nyomán a jövőben is sok fiatal menjen tanárnak – mondta, hozzátéve, vonzóvá kell tenni a pedagóguspályát, hogy akik elhagyták, azok is visszajöjjenek.

Az államfő beszélt hitéről, a házasság és a család fontosságáról. Elmondta, 

jó megtapasztalni, hogy az elmúlt évtized a családokat középpontba helyező gondoskodásának eredményei kézzelfoghatóak, ezt igazolja a gyermekvállalási kedv növekedése.

Ferenc pápa április 28. és 30. között tesz apostoli látogatást Magyarországon, a pápalátogatás minden részletéről beszámol a közmédia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában