2021.07.16. 07:08
Komoly záporokra és zivatarokra készüljünk
További heves zivatarokra, intenzív esőzésekre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Budapest, 2017. augusztus 6. Gyalogosok futnak át az úttesten az esõben Budapesten, az Állatkerti sétányon 2017. augusztus 6-án. MTI Fotó: Kallos Bea
Forrás: MTI
Fotó: Kallos Bea
A veszélyjelzés szerint zivatarveszély miatt az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Emellett a felhőszakadás veszélye miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Tolna megyére másodfokú figyelmeztetést is kiadtak, míg Budapesten, Pest, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Veszprém és Zala megyében elsőfokú a figyelmeztetés.
Azt írták: napközben ismét egyre aktívabbá válik a légkör, elsősorban az ország déli és keleti felén pattanhat ki több zivatar. Késő délután, kora este dél, délkelet felől kiterjedt zivatarzóna érkezik, amely fokozatosan északnyugat felé halad. A legintenzívebb cellákat ekkor már elsősorban felhőszakadás (rövid idő alatt lehulló 25-30 milliméternyi, esetenként akár 50 millimétert meghaladó csapadék) kísérheti, emellett viharos (jellemzően 60-80 kilométer/órás vagy még erősebb) széllökés és apróbb szemű jégeső is társulhat hozzájuk.
Várhatóan szombatra virradóra is lesznek zivatarok. A Dunántúl nyugati tájain nagyobb mennyiségű tartós csapadékra is esély van.
Az előrejelzés szerint pénteken napközben 28-33 Celsius-fok várható, késő estére 20 és 27 fok közé hűl le a levegő.
Borítókép: gyalogosok futnak át az úttesten az esőben Budapesten
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten