91 éves volt

2021.05.27. 11:00

Meghalt a világhírű író, akinek gyermekkönyvein generációk nőttek fel

Elhunyt 91 éves korában Eric Carle, akinek gyermekkönyvein generációk nőttek fel. A telhetetlen hernyócska című könyvét több mint 60 nyelven adták ki, köztük magyarul is, és 50 millió példányban kelt el világszerte.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Carle vasárnap halt meg northamptoni otthonában a The Washington Post szerdai közleménye szerint. Az író fia, Rolf Carle elmondta, hogy apja halálát veseelégtelenség okozta.

Az író leghíresebb könyvét, A telhetetlen hernyócskát 1969-ben adták ki először. A történet egy hernyóról szól, amely kikel egy petéből, egy hét alatt átrágja magát mindenféle táplálékon, jóllakik és bebábozódik, végül pillangóvá változik.

„Emlékszem gyermekként folyton úgy éreztem, hogy sosem növök meg, nem leszek nagy és okos, aki jól ki tudja fejezni magát. A hernyócska a remény könyve: te is fel tudsz nőni és szárnyalhatsz”

– nyilatkozta 1994-ben a könyvről a The New York Timesnak.

Pályafutása alatt több mint száz könyve jelent meg, köztük A kelekótya kaméleon, vagy a Nem láttad a cicámat?, a Legelső könyvem a színekről és a Legelső könyvem a formákról magyarul is.

A szerző szépen illusztrált, jellegzetes kollázs technikával készült, színes képeket tartalmazó könyveit világszerte több mint 170 millió példányban vásárolták meg.

Az író és illusztrátor a gyermekkönyvek mellett művészként és tervezőként is híres lett. 87 évesen alkotta meg a Klee művészete előtt tisztelgő, több mint 70 képből álló kollázssorozatát, amelyen Klee híres angyalait idézi meg.

Carle 1929-ben született Syracuse-ban. Német emigránsok gyermeke volt, szüleivel 1935-ben visszaköltözött Németországba. Édesapja keltette fel benne az élővilág iránti érdeklődést, egy középiskolai tanára pedig, aki titokban megmutatta neki a náci Németországban betiltott expresszionista Franz Marc Kék ló című képét, ezzel megváltoztatta az életét. Művészeti tanulmányai elvégzése után az 1950-es évek elején tért vissza az Egyesült Államokba.

„Az ismeretlen gyakran félelmetes” – mondta egyszer Carle. „Könyveimben igyekszem ellensúlyozni ezt a félelmet, hogy pozitív üzenettel helyettesítsem. Úgy gondolom, hogy a gyerekek természetesen kreatívak és szívesen tanulnak. Meg akarom mutatni nekik, hogy a tanulás valóban lenyűgöző és szórakoztató” – tette hozzá.

Carle halálhírére sok kortársa reagált a közösségi médián. „A mennyország most még színesebb lett” – írta Peter H. Reynolds, a The Dot című gyermekkönyv szerzője és illusztrátora a Twitteren. Mint hozzáfűzte: Carle „nyomot hagyott, bátran fröcskölt, és arra inspirálta a körülötte lévőket, hogy ugyanezt tegyék”.

„Eric Carle-lal időzni szinte olyan volt, mintha az ember a valódi Mikulással lógna együtt. Könyvei és a művészetek melletti kiállása örökre fennmaradnak. De nekünk, a gyerekkönyvek közösségében borzasztóan fog hiányozni”

– írta a mikroblogon Jarrett J. Krosoczka, a National Book Award döntőse.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!