2024.09.28. 04:12
56 évvel ezelőtt halálra ítélték, most felmentettek egy japán férfit
Felmentett egy japán bíróság csütörtökön egy több mint fél évszázaddal ezelőtt gyilkosság vádjával halálra ítélt férfit.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Ayox studio
Hakamada Ivaót, egy miszót (szójababpaszta) gyártó üzem dolgozóját, korábbi ökölvívót négy ember - munkaadója és annak három családtagja - 1966-os megöléséért ítélték halálra. Az áldozatokat megkéselték, kirabolták, sidzuokai házukat felgyújtották.
Hetekig tartó vallatás után Hakamada beismerte bűnösségét, de vallomását később visszavonta, és mindvégig ártatlanságát hangoztatta.
1968-ban ítélték halálra, és csaknem fél évszázadot töltött rács mögött, többnyire magánzárkában, mielőtt 2014-ben szabadlábra helyezte egy bíróság, amelynek kétségei támadtak a férfi bűnösségét alátámasztó egyetlen bizonyíték, a DNS-tesztek hitelességét illetően. Hakamada azóta szabadlábon várta ügyének rendeződését.
Tavaly tavasszal indult perújrafelvételi eljárás az ügyében azzal a céllal, hogy a most 88 éves férfi bizonyíthassa ártatlanságát.
A japán büntető törvénykönyv csak akkor teszi lehetővé az újratárgyalást, ha erős bizonyíték szól a vádlott ártatlansága mellett. Hakamada esetében a vádirat jórészt olyan véres ruhadarabokra támaszkodott, amelyek egy évvel a bűncselekmény után kerültek elő, feltűnően élénk vérfoltokkal.
A perújrafelvételt elrendelő tokiói felsőbíróság hangsúlyozta, hogy a vérfoltos ruházaton kívül nincs semmi, ami Hakamada bűnösségét bizonyítaná, "ezért jogos kételyek fűződnek a bűnösségéhez", és "nagy az esélye annak", hogy a bűnösség perdöntő bizonyítékát, a vérfoltos ruhadarabokat a nyomozók helyezték el a miszótartályban, ahol megtalálták azokat.
A második világháború óta Japánban ez az ötödik eset volt, hogy perújrafelvételt rendeltek el olyan ügyben, amelyben halálbüntetést szabtak ki. A korábbi négy mind felmentéssel végződött az 1980-as években.
Borítókép: illusztráció
Krimi
- Iszonyúan megvertek egy 13 éves kosaras fiút Veresegyházon
- Rémisztő: lovak rohangáltak a forgalommal szemben az M5-ös autópályán
- Megint a rendőrség nevével élnek vissza: így szúrhatja ki a csaló üzeneteket
- Kamionnal csempészte a drogot Magyarországra a bűnbanda
- Figyelmeztet a katasztrófavédelem: innen indul a legtöbb lakástűz