Választási program

2020.09.16. 17:35

Zatykó Gyula: Egyformán segíteni a város minden társadalmi rétegét

Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi polgármesterjelöltje, választási programját ismertetve lapunknak elmondta, a 10 fejezetbe foglalt, mintegy 100 problémára megoldást kínáló programja a jogegyenlőség, a jólét és a jövő érdekében keresi a választ arra a kérdésre, milyen legyen Nagyvárad ahhoz, hogy otthon érezhessük magunkat benne.

Tóth Ádám

Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) polgármesterjelöltje választási programját ismertetve lapunknak elmondta, hogy választási programját elsősorban a város magyar lakossága elvárásainak alapján állította össze. Ezek között az egyik legfontosabb elvárás a választások utáni helyi tanács és új városvezetés felé a biztos egzisztencia megteremtésének javítása, az egészségügyi és szociális szolgáltatások színvonalának emelése.

Az EMNP polgármesterjelöltje tudatta, hogy az elmúlt három évben a városvezetés, melynek csapatában tanácsadóként dolgozik ő maga is, komoly eredményeket ért el a munkahelyteremtés területén és az egészségügyi intézmények fejlesztésében, illetve az ehhez szükséges európai finanszírozás megszerzésében. A városfejlesztésre költött több mint félmilliárd euró értékű beruházások jelentősen javították Nagyvárad versenyképességét. Amennyiben az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltjei elengedő szavazatot kapnak a választásokon, a következő választási ciklusban tovább fog folytatódni az európai pénzek lehívása és hatékony felhasználása, a munkalehetőséget teremtő ipari parkok fejlesztése és a szociális intézmények, kórházak korszerűsítése.

Zatykó Gyula szerint, bár a koronavírus-járvány komoly megpróbáltatások elé állította és továbbra is megviseli a város gazdasági életét, Nagyváradon gyakorlatilag nincs munkanélküliség, ami annak köszönhető, hogy a városvezetés által folyamatosan bővített ipari parkok olyan vonzó befektetési lehetőséget kínáltak, hogy tőkeerős nemzetközi cégek alapítottak itt termelőüzemeket, amelyek biztos felvevőpiacokkal rendelkeznek, így a járványhelyzet nehézségei sem rendítették meg a működésüket. A Néppárt jelöltje ezt a stratégiát kívánja erősíteni úgy, hogy egyre nagyobb hozzáadott értéket előállító üzemek letelepedését segítené. Az ilyen típusú vállalkozásokban az átlagnál magasabbak a fizetések, így a munkavállalók számára magasabb életszínvonalat biztosítanak. Amennyiben megszerzi az alpolgármesteri hatáskört, lehetősége lesz erősíteni a Nagyvárad– Debrecen közötti gazdasági együttműködést; a kapcsolatépítés egyik célja, hogy a nagyváradi vállalkozók számára bővüljenek a piaci lehetőségek, hogy megnyíljanak a beszállítási lehetőségek az utóbbi években, Debrecenben letelepedett nyugati cégek felé. A BMW Debrecenben létesítendő hatalmas termelőkapacitásai szintén nagy beszállítási lehetőségeket jelenthetnek a nagyváradi cégek számára. Szorgalmazni fogja a városközi gyorsvasút kiépítését is a két város között, amely lehetővé tenné a nagyváradi munkavállalók számára, hogy akár ingázhassanak is Debrecen és Nagyvárad között, vagy fordítva. Egy ilyen gyorsvasút számtalan együttműködési lehetőséget nyitna meg a két város között, akár a turizmus vagy a kultúra terén, de közös sportrendezvények szervezését is lehetővé tenné. Zatykó Gyula az egyik legfontosabb feladatának tekinti a vállalkozásbarát környezet folytonos javítását és a korszerű gazdaság kialakításához szükséges feltételek megteremtését, mert a jól működő gazdaság hozza létre a jól fizető munkahelyeket. Vezetői kompetenciákban is szakosodott mérnökként, egykori vállalkozóként rendelkezik az ehhez szükséges szakértelemmel és tapasztalatokkal. A jobban fizető munkahelyek megteremtéséhez szükséges konkrét feltételek megteremtésében prioritásként jelölte meg a nagyváradi repülőtér nemzetközi járatainak újraindítását, nemcsak a személyszállításban, hogy a külföldi befektetők, szakemberek könnyebben elérjék a várost, hanem az áruszállításban is, hogy megkönnyítsék az anyagok, félkész termékek beszerzését, a késztermékek kiszállítását.

A Néppárt jelöltje szerint az itt működő cégekkel közösen, az igényeknek megfelelő szakok képzésében kell gondolkodni, hiszen a megfelelő munkaerő léte is vonzza a befektetőket. Úgy véli, a munkaerő-képzés, mint az oktatás egyik ága, rendkívül fontos kérdés. A dinamikus gazdaság, a jól fizető munkahelyek a város költségvetésének bevételeit is növelik. A többletbevételből pedig több támogatás jut a szociális és egészségügyi intézmények fejlesztésére, amelyek így színvonalasabb szolgáltatásokat tudnak nyújtani a gyógyításban, valamint a hátrányos helyzetű és időskorú személyek ellátásában. Zatykó feladatának tekinti az emberibb környezet kialakítását, a színvonalasabb ellátás, gondozás biztosítását az árvaházakban és az idősotthonokban, továbbá azt ígéri, hogy megválasztása esetén egyformán szívén fogja viselni minden társadalmi réteg érdekeit.

Borítóképünkön: Zatykó Gyula

Címkék#Zatykó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!