3 órája
Szép búcsú hazai pályán: a Bihar FC legyőzte a Nyárádtői Unireát
A váradiak lendületes játékkal és szép gólokkal örvendeztették meg a mintegy 1000 fős közönséget, és a 3–1-es sikerrel a tabellán is megelőzték közvetlen riválisukat.

Forrás: Bihar FC
Jósa Attila
Győzelemmel búcsúzott a hazai közönségtől a Bihar FC, amely a II. Liga alsóházi rájátszásának utolsó fordulójában, május 10-én, szombaton délben a Nyárádtői Unirea ellen aratott 3–1-es sikert a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban. A siker azért is értékes, mert az Unirea az utóbbi években kétszer is győzött Váradon. Az első percek tapogatózó játéka után a vendégek veszélyeztettek először: Magyari a tizenhatos vonaláról lőtt, Rus kapus pedig bravúrral tolta a léc fölé a labdát. A Bihar FC azonnal válaszolt, Ubbink remek ütemben ugratta ki Chirițoiut, akinek lövését azonban Geantă kapus könnyedén fogta.
A folytatásban a hazaiak átvették az irányítást. A csapatkapitány, Gunie a 13. percben harcolt meg egy labdáért, betört a tizenhatoson belülre, pontos beadását Tincău értékesítette higgadtan (1–0). A fölény a 20. percben újabb gólt eredményezett: Ubbink ezúttal a védők között ugratta ki Guniét, aki elegáns emeléssel duplázta meg az előnyt (2–0). Az Unirea edzője, Eusebiu Tudor érthető módon nem volt elégedett csapata játékával, ezért két gyors cserét is végrehajtott, a harmadik változtatás pedig kényszerű volt Jalbă sérülése miatt a 28. percben. A vendégek a 44. percben szépítettek: Magyari lövése a kapufáról kipattant, a labda a kapu előterében pattogott, Bogdan Vlad pedig közelrő a hálóba továbbította (2–1).
A második félidőben a Bihar FC továbbra is támadó szellemben játszott, és az 54. percben két nagy lehetőséget is kidolgozott, Gitye a kapufát találta el, majd Chirițoiu lőtt az oldalhálóba. A 73. percben pályára lépő Ioan Hora a 83. percben lezárta a meccset: kicselezte Geantă kapust, majd éles szögből a hálóba lőtt. Ez volt Hora hatodik gólja az idényben (3–1). A végeredmény 3–1 lett, a Bihar FC ezzel szépen búcsúzott a szezon végén – igaz, mindössze mintegy 1000 néző előtt.
A váradi csapat ezzel a győzelemmel helyet cserélt a tabellán a Nyárádtői Unireával, és 32 ponttal zárta a play-outot: 4 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel, 14–8-as gólkülönbséggel. Hazai pályán ez volt a piros-kék csapat negyedik győzelme a szezonban, a korábbiakat az Argeș FC, a Chindia és az Újszentes ellen aratta a Bihar FC.
Június végén találkoznak újra
Az új idényre való felkészülés június 25-én kezdődik, a 2025/2026-os szezon pedig augusztus 2-án vagy 3-án rajtol. Az alsóházi rájátszásból a Foksányi VSK és a Hosszúmező búcsúzott közvetlenül, míg az Újszentes és a Chindia osztályozót játszik a bennmaradásért.
JEGYZŐKÖNYV
Bihar FC–Nyárádtői Unirea 3–1 (2–1)
Bodola Gyula Stadion, 1000 néző.
Gólszerzők: Luca Tincău (13.), Răzvan Gunie (20.), Ioan Hora (83.), Adrian Bogdan (44.)
Bihar FC: I. Rus – S. Cucu, F. Yabre, A. Băican, I. Ban (D. Panait, 85.) – R. Farcaș, G. Gitye (A. Moga, 62.) – R. Gunie, D. Ubbink (A. Cocian, 62.), L. Tincău (I. Hora, 73.) – A. Chirițoiu (L. Maxim, 85.). Vezetőedző: Erik Lincar.
Unirea: R. Geantă – A. Chinteș, D. Șoptirean (A. Popa, 25.), C. Jalbă (D. Pop, 28.), A. Techereș – C. Savin – A. Vlad (R. Trif, 62.), Ov. Cruceru (A. Șerban, 62.), C. Bîrnoi – Magyari Sz., R. Oller (M. Yuh, 25.). Vezetőedző: Eusebiu Tudor.
Vezette: Ștefăniță Dănilă (Otopeni) – Cosmin Cercel (Karácsonkő), Ion Onicescu (Glodeni).
Szövetségi megfigyelő: Marcel Savaniu (Szatmárnémeti) és Daniel Sabou (Zilah).
További eredmények, alsóház, A csoport:
Újszentesi CSC–Krajovai FCU 3-0, Foksányi VSK–Vajdahunyadi Corvinul 1-2.