május 7., szerda

Gizella névnap

Újságírás

14 órája

A szabad sajtóról szerveztek beszélgetést Nagyváradon

A romániai magyar sajtó helyzetéről, múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettek a hatvanötösök nemzedékéhez tartozó Sarány István (Csíkszereda), Ambrus Attila (Brassó) és Szűcs László (Nagyvárad) újságírók május 6-án, kedden este a Léda házban.

A szabad sajtóról szerveztek beszélgetést Nagyváradon

Fotó: A szerző felvétele

Ciucur Losonczi Antonius

A sajtó jövője került terítékre a 33. Festum Varadinum előrendezvényén, melyen bemutatták Sarány István és Ambrus Attila közös, 60-90-60 című könyvét, akik objektív okok miatt végül csak az interneten keresztül kapcsolódtak be a beszélgetésbe.

A házigazda Szűcs László, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) felidézte: tavasszal jött az ötlet, hogy szervezzenek egy-egy beszélgetést Székelyföldön és Nagyváradon annak apropóján, hogy ő, illetve Ambrus Attila (Brassói Lapok), Sarány István (Hargita Népe) és Szekeres Attila (Háromszék) is az idén 60 évesek. És ha már így alakult, akkor mutassák be előbbi kettő 60-90-60 című kötetét is. Kiindulópontként azt javasolta Szűcs László, hogy 35 éve szabad a romániai sajtó, de vajon folyamatosan-e és mennyire? Mekkora kihívást jelent a közösségi média és a mesterséges intelligencia? Megjegyezte: a dolgok gyors változását támasztja alá, hogy a MÚRE minden választás előtt ki szokott adni egy közleményt arról, hogy az újságírók maradjanak semlegesek, ne kampányoljanak. Tekintettel azonban arra, hogy megjelentek a “történelmietlen” pártok, tavaly novemberben egy kicsit enyhített ezen a szigoron, de ez egy kisebb felzúdulást váltott ki, ennek ellenzői kijelentve, hogy ilyet még ilyen helyzetben sem lehet tenni. “Hogyan viselkedjen tehát egy romániai magyar újságíró, amikor nem szokványos helyzet van kialakulóban? Egyáltalán, fordulóponthoz érkeztünk-e?”- vetette fel a MÚRE elnöke.

Fotó: A szerző felvétele

Mi a teendő?

A jelenlevők hozzászólásai közt elhangoztak olyan vélemények: tudomásul kell venni azt, hogy a világ változik. Ehhez pedig alkalmazkodni kell úgy is, hogy betartva a moralitás alaptörvényét, változtatni lehet a nyelvezeten, és egy kicsit keményebb (de nem vulgáris) hangot megütni a hagyományos sajtóban is. Az 1990-es évek elején egy kegyelmi állapot uralkodott a média világában is, rengeteg nyomtatott termék jelent meg, míg napjainkban Európa mintha elengedte volna ezt, viszont Keleten, főleg Japánban és Kínában reneszánszukat élik a hagyományos újságok. Ami pedig a közösségi oldalakat illeti: sajnos a sértegetések számítanak menőnek, azok a posztok, melyek értéket képviselnek (például irodalmi, kulturális jellegűk), 10 ezer lájknál többet nem kapnak. Mindenesetre ezek ellen állást kell foglalni, eszközök lehetnek az irónia, a mémek, csak ügyelni kell arra, nehogy ezek kontraproduktívá váljanak abban az értelemben, hogy ezekkel is csak az általunk kifigurázott negatív szereplőket népszerűsítjük.

Ambrus Attila felelevenítette azokat az időket, amikor mindenki a nyugati befektetőket várta, az ottani technika importját, azt remélve, hogy aztán azt írhat majd, amit akar, és megmaradhatnak a lapok. Sarány István az államfőválasztás eredményére utalva azon meggyőződésének adott hangot, hogy mindenkit mozgósítani kell. A könyvről mindketten elmondták, hogy mivel mostanában annyi szenny zúdul ránk, a kötetbe a szép, időtálló, egymás szeretetét és megbecsülését hirdető publicisztikai anyagaikat válogatták be, mintegy üzenetként az utókor számára, 90-90 oldalas terjedelemben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában