2024.10.08. 08:49
Új programot indított a DASO
A hátrányos helyzetű gyermekek számára fenntartott napközis központ keretében új programot indított a Nagyváradi Szociális Ellátási Igazgatóság (DASO).

Forrás: DASO
ERDON-összeállítás
A Kolozsvári úti napközis központban elindult a Szülők iskolája elnevezésű program, ami kifejezetten a központot látogató gyermekek szüleit szólítja meg. A program kezdeményezője Roxana Lele, a központ pszichológusa. Az első találkozón a szülők és az intézmény dolgozói vettek részt, a téma pedig a hatékony kommunikáció és együttműködés volt, a gyermekek hosszú távú érdekeit tartva szem előtt. Elmagyarázták a szülőknek, hogy a gyerekek számára miért fontos a pozitív hozzáállás kialakítása a tanulás irányába, a gyermek-szülők kapcsolatának megszilárdítása, valamint a harmonikus fejlődésnek kedvező környezet kialakítása. A megbeszélésekbe a központ többi munkatársát is bevonták, pedagógusokat, az ott dolgozó orvosi asszisztenst és szociális munkást is. A találkozón meglepetéssel is készültek a szülőknek, akiknek a központ tevékenységein készült képeket vetítették le, amelyeken láthatták mivel is foglalkoznak a gyerekek.
