Produkciók

2024.07.10. 14:04

Utcaművészek népesíthetik be Várad köztereit

Archív felvétel

Fotó: Alexandru Nițescu

Ciucur Losonczi Antonius 

A nagyváradi önkormányzat legutóbbi képviselő-testületi ülésén egy szabályzatot fogadott el arról, hogyan fejthetnek ki utcai kulturális-művészeti tevékenységeket az ezt óhajtó személyek. A polgármesteri hivatal sajtóközleménye szerint ahhoz, hogy ezt megtehessék, jóváhagyást kell kapjanak a Nagyvárad és a Térsége Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR-Visit Oradea) illetékes bizottságától. Köztéren végzett kulturális-művészeti tevékenységnek minősülnek a zenei, a tánc, a színházi és egyéb szórakoztató jellegű produkciók, valamint a képzőművészeti megnyilvánulások. Ezen cselekmények hétköznap 9–23, szombaton és vasárnap pedig 9–24 óra közt valósulhatnak meg. A szabályzatban azt is rögzítették, hogy forgalmas, központi helyeket használhatnak az utcaművészek és -zenészek, mint például a Szent László tér, a Zöldfa utca, a Bunyitay liget, a vár, a December 1. park, a Bémer tér, a Kossuth utca, az Ezredévi emléktér, a Magnólia, az Olaszi, a Petőfi vagy a Szálka park. Engedélyhez az igénylők úgy folyamodhatnak, hogy kitöltenek egy űrlapot a www.visitoradea.com honlapon. Ugyanakkor a művésznek (természetes vagy jogi személynek) bizonyítania kell ebbéli minőségét oklevéllel vagy promóciós anyaggal. Ki kell jelölnie a napokat, és meg kell nevezzen legalább három helyszínt. Az engedély kibocsátása ingyenes és a kérvény benyújtását követő 10 napon belül megtörténik. A jelentkezőknek ígéretet kell tenniük arra, hogy nyilvános helyhez méltó módon viselkednek. A jóváhagyás után a művészek kapnak egy igazolványt, melyen fel van tüntetve az igazolványszám, a nevük, a kijelölt helyszín, az idősáv, az engedély érvényessége és az, hogy milyen eszközt használnak a művészi tevékenységük végzésére.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában