Méltatás

2024.07.28. 14:26

Táborzárás és EMKE-jutalom

A nagyváradi római katolikus székesegyházban tartott szentmisén zárult le vasárnap délelőtt a július 22–26. között megtartott zenetábor, melynek főszervezője, Oláh Gabriella EMKE-díjat vehetett át.

A szerző felvételei

Pap István

A nagyszülőket ünnepelték a vasárnap délelőtti szentmisén a váradi székesegyházban. A liturgiát Pék Sándor esperes vezette, aki szentbeszédében felidézte, hogy a héten zajlott zenetábor során délelőttönként a gyermekek énekétől volt hangos a Kanonok sor. És mivel ezen a vasárnapon Szent Anna és Szent Joachim, Mária szüleinek, Jézus nagyszüleinek az ünnepe is volt, ezért a gyerekek a zenetábor zárásaképpen a nagyszülőket köszöntő rövid műsorral készültek, illetve a liturgián is közreműködtek. Pék Sándor hangsúlyozta, hogy a nagyszülők igazi kincsek, és azt javasolta a gyerekeknek, hogy kérdezzenek minél többet tőlük: „tudjatok meg róluk a lehető legtöbbet. Addig, amíg még megvannak ezek a kincsek, mindent derítsetek ki róluk” – fordult a gyerekekhez. A nagyszülőket pedig arra kérte, hogy úgy, ahogy Szent Anna és Szent Joachim felkészítették Máriát az igaz hitre, úgy tanítsák meg ők is az unokákat imádkozni. „Vigyétek el a gyerekeket Istenhez, adjatok nekik hitet, ez a legdrágább kincs, amit átadhattok” – fogalmazott az esperes.

 

A mise és a gyerekek műsora után a kolozsvári Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elismerését nyújtotta át Oláh Gabriellának, a zenetábor főszervezőjének dr. Fleisz János, az EMKE Partiumért felelős alelnöke. Fleisz János elmondta, hogy az EMKE évente díjazza a kiemelkedő teljesítményeket szakmai zsűri javaslatai alapján. Néhány éve az egyesület bevezette azoknak a helyi szinten kiemelkedő tevékenységet folytató személyeknek a díjazását is, akiknek munkája fontos a közösség életében, de nincsenek annyira reflektorfényben. Ilyen aktív személyiség Oláh Gabriella, a váradi székesegyház kántora is, akit Fleisz János felterjesztése alapján jutalmazott az EMKE. A Kiváló küzművelői oklevelet az egyházmegyei kórustalálkozók, az Ave Maria-koncertek és a zenei táborok fáradhatatlan szervezéséért, a gyermekkórus irányításáért, illetve Nagyvárad és Partium közművelődéséért tett elkötelezett munkájáért érdemelte ki Oláh Gabriella – hangzott el az eseményen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában