Sounds of Oradea

2024.06.15. 16:18

Váradi operagála világsztárral

A világ operaszínpadainak ünnepelt művésze, Angela Gheorghiu szopránénekes fellépésével kezdődött el pénteken a 3. Sounds of Oradea zenei fesztivál a nagyváradi Szent László téren.

Fotó: Alexandru Nițescu

Pap István

Hihetetlen, hogy már eltelt egy év, amióta José Cura világhírű operaénekes fellépett Nagyváradon, és máris egy újabb világsztárt hallgathattunk a Szent László téren Angela Gheorghiu személyében, aki a Sounds of Oradea fesztivál keretében kapott meghívást Váradra, és aki egyébként most először lépett fel Erdélyben. Elkísérte a művésznőt Teodor Ilincăi tenorénekes, a péntek esti koncerten a nagyváradi filharmonikusokat a fesztivál művészeti vezetője, a katalán David Giménez Carreras vezényelte. Minden adott volt egy nagyszerű koncerthez: nagyon kellemes nyári este, a teret megtöltő közönség, és persze nagy művészek, akiknek énekét öröm volt hallgatni. De csakúgy, mint a korábbi világsztárok estében, a nagyváradi filharmonikusok is kitettek magukért, és már a koncert nyitódarabjánál, a Jules Massenet Cid című operájából készült balett szvit VII. tételének megszólaltatásánál elégedetten állapíthattuk meg, hogy az együttes alaposan felkészült a péntek esti hangversenyre.

A bevezető zenemű után először Angela Gheorghiu lépett színpadra és énekelt el egy áriát Francisco Cilea Adriana Lecouvreur című operájából (Del sultano Amuratte), majd Teodor Ilincăi tenorénekes a La dolcissima effigie című áriát adta elő ugyanabból a zeneműből. Ezt követően Rodolfo és Mimi kettősét (Ó, drága lány) énekelték Puccini Bohéméletéből.

Apró zavarok

Angela Gheorghiu hangjáról nem meglepő módon csak szuperlatívuszokban lehet írni, de itt kell megjegyezni azt, hogy Teodor Ilincăi erőteljes, tiszta tenorjával méltó partnere volt a rangos művésznőnek. Még a koncert első harmadában hangosan felbúgott egy motorkerékpár a környéken, belezavarva a szép hangzásba, és megijedtem – feltehetőleg mások is –, hogy mi lesz, ha itt néhány percenként ilyen zajok keletkeznek majd, de szerencsére ilyesmi nem történt, és a zene élvezetét már csak az időről időre a fejünk felett meglehetősen alacsonyan repdeső drónok darázszümmögésszerű hangja zavarta egy kissé. Ezeket leszámítva azonban semmi nem állt a műélvezet útjába, átadhattuk magunkat a Pietro Mascagni Fritz barátunk című operája zenekari intermezzójából áradó drámai lendületnek, és kedvünkre gyönyörködhettünk a nagyáriában Giacomo Puccini Pillangókisasszonya második felvonásából (Un bel di vedremo), melyet Angela Gheorghiu énekelt, míg Teodor Ilincăi a Kacagj, bajazzó kezdetű áriát énekelte hatáskeltően Leoncavallo Bajazzók című operájából. 

Ezután ismét pihentek egy kicsit az énekesek, míg az együttes Pietro Mascagni Parasztbecsületének intermezzóját játszotta, majd egy újabb duett következett: a Mario! Mario! ... Son Qui kezdetű Puccini Toscájából. A több mint tízperces közös éneklés után ismét a zenekar vette át a főszerepet, Rimszkij-Korszakov Spanyol capriccioját muzsikálták David Giménez Carreras gondos irányítása alatt. A hivatalos program két Ernesto de Curtis-kompozíció (Non ti scordar di me és Torna a surriento), valamint Lehár Ferenc Víg özvegye kettősének (Lippen schweigen) eléneklésével zárult.

A hallgatóság felállva tapsolta meg a művészeket, Angela Gheorghiu több csokrot is kapott a közönség soraiból, és a szűnni nem akaró ünneplést természetesen ráadásokkal hálálták meg a művészek: Angela Gheorghiu Lauretta áriáját (O mio babbino) énekelte Giacomo Puccini Gianni Schicchi című egyfelvonásos operájából, Teodor Ilincăi pedig a klasszikus zenei gálakoncertek mára már elmaradhatatlan darabját, a Nessun, dorma áriát adta elő Puccini Turandotjából. A műsort George Grigoriu Muzica, valamint Augustin Lara Granada című slágerének duettelőadása zárta. Majd a közönség tapsa közepette még egy rövid kettőst adtak elő, immár zenekari kíséret nélkül.

Emlékezetes este volt a Sounds of Oradea pénteki koncertje, valóban nehéz lesz túlszárnyalni ezt a minőséget az elkövetkező években, ahogy azt pár nappal korábban David Giménez Carreras, a fesztivál művészeti vezetője megjegyezte. Feltételezem, hogy ha túlszárnyalni nem is fogják, de hasonló minőségű zenével is meg fog elégedni a váradi közönség.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában