Turizmus

2024.06.22. 09:46

Magyar nyelven is tájékozódhatunk Várad nevezetességeiről a városnéző buszon

Újításokat vezettek be a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat által működtetett városnéző Cabrio buszon, így immár a román, angol és német nyelvű bemutatás mellett magyarul is meghallgathatják a turisták a város főbb látványosságairól szóló bemutatót.

Fotó:  A szerző felvétele

Törő Enikő

A magyar hanganyag bevezetésének ötlete egyébként a nagyváradi RMDSZ-hez kötődik, ugyanis Pető Dalma helyi tanácsos kereste fel a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalatot (OTL), miután jelezték felé ezt a hiányosságot. Az OTL igazgatója készségesen segített a projekt megvalósításában, de egyébként a román hanganyag magyar fordításának és a hang felvételének költségét a nagyváradi RMDSZ állta. Péntek délelőttre már élesítették is a projektet, így személyesen is kilátogattunk a OTL székhelyére, ahol még az aznapi első kör előtt meghallgathattuk a felvett hanganyagot a városnéző buszon. Jelen volt a bemutatáson Pető Dalma helyi tanácsos, Szabó József RMDSZ-es városi elnök, valamint az OTL vezetője, Adrian Revnic, és az OTL informatikusa is, Libor László. 

A hanganyag lehallgatása egyébként alapvetően egyszerűen működik azok számára, akik rendelkeznek okostelefonnal és fülhallgatóval. A busz minden székének hátsó ülésén négy QR-kód látható, a magyar, román, angol és német nyelvű hanganyagokhoz való hozzáférés céljából. A QR-kód leolvasása egy weboldalhoz vezet minket, ahol természetesen a magyarra kattintva egy magyar nyelvű honlapra kerülünk, ahol 36 képecskét láthatunk. A képek látványosságokat ábrázolnak, kiválasztva egyiküket el is indul a hozzá kapcsolódó hanganyag, bemutatás. Libor László elmondta, hogy a projekt még fejlesztés alatt áll, igyekeznek még könnyebben elérhetővé tenni a hanganyagokat, hogy majd azok is meghallgathassák, akik nem rendelkeznek okostelefonnal és fülhallgatóval. 

Arra a kérdésre válaszolva, hogy eddig miért nem volt magyar bemutatóanyag is, azt a választ kaptuk, hogy egyszerűen eddig nem került rá sor, ugyanis kezdetben csak román nyelvű volt, tavaly készült el az angol és német nyelvű, idén pedig nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy magyar nyelven is elérhető legyen a bemutatás, ugyanis jelezték is ennek szükségességét. 

Egyéb tudnivalók

A városnéző Cabrio busz utolsó járata június 22-től kezdődően minden szombaton és vasárnap 20 órakor indul el. Továbbá június 24-től hétköznap is fog közlekedni a busz, az utolsó járatot 19 órára időzítették.
A turistabusz minden nap 12 órától indul a Szent László térről (a Holdas templom elől) a következő útvonalon haladva: állatkert – Körösvidéki Múzeum – Szabadkőműves Múzeum – ortodox zsinagóga – Nagyvásár tér (December 1. park) – E. Gojdu-líceum – Bunyitay liget (I. C. Brătianu park) – Nymphaea aquapark – gyorsforgalmi út – Körös áruház – Gyermek- és ifjúsági palota – római katolikus püspöki palota – Kanonok sor – nagyállomás – posta – Igazságügyi Palota – Darvas-ház – Bémer tér (P-ta Regele Ferdinand) – városháza – Szent László tér.
A jegy ára felnőtteknek 10 lej, gyerekeknek 5 lej. A jegyeket a sofőrtől lehet megvásárolni (készpénz), illetve sms-üzeneten keresztül: a 7429-es számra kell elküldeni a CTA (felnőttek esetében) és a CTR (gyerekeknek) betűket. Továbbá az utasok a 24Pay alkalmazáson keresztül is vehetnek jegyet. Az OTL felhívja az utasok figyelmét, hogy kedvezőtlen időjárási viszonyok között a turistabusz nem indul el. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában