Fontos információk

2024.05.27. 13:56

Súlyos betegségeket terjeszthetnek a szúnyogok és a kullancsok

A vektorok által terjesztett betegségek megelőzése szempontjából fontos információkat tartalmazó közleményt adott ki a Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP).

Illusztráció

BN-összeállítás

A vektorok által terjesztett betegségek elnevezés arra utal, hogy a kórokozó organizmusokat vektorok, vagyis kis kártevők terjesztik egyik gazdaélőlényről a másikra, vagyis hordozóként szolgálnak. A legismertebb vektorok közé tartoznak az ízeltlábúak (szúnyogok, legyek, csótányok, kullancsok, tetvek, atkák) és egyes állatok (például a rágcsálók), ezek fertőző kórokozókat terjeszthetnek emberek között, vagy állatokról emberekre. A vektorok nagy része vérszívó rovar, amelyek megfertőződésük esetén képesek továbbítani a kórokozókat életük hátralevő részében minden egyes csípés/harapás során. A vektorok által terjesztett betegségek az összes fertőző betegség több mint 17 százalékát teszik ki világszerte, évente több mint 700.000 halálesetet okozva. A vektorok által terjesztett betegségek a következők: a szúnyogok által terjesztett betegségek közé tartozik a nyugat-nílusi láz, a dengue-láz, a chikungunya-láz és a Zika-vírus, a kullancsoktól pedig a Lyme-kórt, az agyvelőgyulladást és a krími-kongói vérzéses lázat lehet elkapni.
Az éghajlatváltozás és a globális felmelegedés is kedvező feltételeket biztosít a vektorok számára, ami az általuk terjesztett betegségek számának növekedéséhez vezetett. A vektorok által terjesztett betegségek száma nagyobb a trópusi és szubtrópusi területeken, és általában a hátrányos helyzetű, legszegényebb lakosságot érintik. Számos, vektorok által terjesztett betegség megelőzhető bizonyos óvintézkedések alkalmazásával és szabályok betartásával.

Nyugat-nílusi láz

A vektorok által terjesztett betegségek közül a térségünkben előforduló két leggyakoribbat, a nyugat-nílusi lázat, valamint a Lyme-kórt ismerteti közleményében a DSP. A legtöbb nyugat-nílusi lázas eset július és szeptember között következik be, amikor a szúnyogok a legaktívabbak. A vírus csak szúnyogcsípés útján terjed, normál fizikai érintkezés útján nem. Romániában 2022-ben 217 ​​nyugat-nílusi vírusfertőzés gyanús esetet jelentettek, a fertőzés miatt öt haláleset történt. 2023 júniusa és szeptembere között 105 esetet regisztráltak, ebből 83 esetet igazoltak, 12 beteg pedig elhunyt a fertőzés következtében. A tünetek általában a csípést követő 3–15 napon belül jelentkeznek. Az emberi szervezet eltérően reagál a fertőzésre, súlyos esetben agyhártyagyulladás és agyvelőgyulladás lép fel. A nyugat-nílusi vírussal fertőzött emberek kevesebb mint egy százalékánál jelentkeznek a betegség súlyos tünetei, amelyek a következők: magas láz, fejfájás, nyakmerevség, dezorientáció, kóma, remegés és görcsök, izomgyengeség, látásvesztés, zsibbadás és bénulás. A tünetek több hétig is fennállhatnak, és bizonyos neurológiai szövődmények is előfordulhatnak. A felépülést hosszú lábadozás és kimerültség jellemzi. A fertőzött emberek körülbelül 20 százalékánál jelentkeznek közepesen súlyos tünetek, mint a láz, fejfájás, hányinger, hányás, étvágytalanság, hasmenés, izom- és ízületi fájdalom, ritkábban nyirokcsomó-gyulladás, csalánkiütés a mellkason, a hason vagy a háton. A tünetek 7–10 napon belül jelentkeznek, de a gyengeség több hétig is fennállhat, a nyirokcsomó-gyulladás pedig akár két hónapig. Az esetek 80 százalékában a fertőzöttek tünetmentesek. A kockázati tényezők közé tartozik az előrehaladott kor, az agydaganat, a magas vérnyomás, a hematológiai rendellenességek, a cukorbetegség, a vesebetegség és a genetikai tényezők. A diagnózis megerősítése csak speciális laboratóriumokban lehetséges. A nyugat-nílusi vírusra nincs specifikus kezelés, csak tüneti kezelés létezik. Közepesen súlyos tünetek jelentkezésekor a beteg állapota kezelés nélkül is néhány napon belül javulni kezd. Súlyos tünetek esetén szükséges a kórházi ellátás. A leghatékonyabb védekezési mód a szúnyogcsípések elkerülése. A következőket lehet tenni: hosszú ujjú felsőt és hosszú szárú nadrágot kell hordani, ha szürkület után kimennek a parkba, az erdőbe, a tó mellé, halászni stb. Ne felejtsenek el rovarriasztó szert alkalmazni a szabadon maradt testrészeiken, továbbá a ház körül és a házban is. A nyílászárókra szereljenek szúnyoghálót.

Lyme-kór

A Lyme-kórt kiváltó baktériumot szinte kizárólagosan az Ixodes ricinus kullancsfaj hordozza. A kórokozó a kullancs vérszívása során jut be a megtámadott szervezetbe. Ebből adódik, hogy sohasem maga a kullancs okozza a megbetegedéseket, hanem az általa hordozott különféle baktériumok, vírusok, egysejtűek. A kullancsok elsősorban füves, gazos területen, árnyas erdőkben, vízparton a leggyakoribbak. A bokrok leveleinek a fonákján, vagy a fűszálakon várakoznak, onnan tapadnak a bőrhöz vagy a ruházathoz, az állatok szőrzetére. Heverészés esetén nagyobb az esély kullancs beszerzésére, mint erdei séta, gyors haladás során. A kullancs megfelelő helyet keres sokszor a fejen, a fül mögött, a testhajlatokban, rögzíti magát, majd pár napos vérszívásba kezd, ez alatt teste sokszorosára duzzad, majd elereszti áldozatát és elrejtőzik.
Mivel a kullancs csípése alatt egyfajta érzéstelenítő szerrel fájdalommentessé teszi a csípést, sokan észre sem veszik, mire a betegség kialakul már a seb is begyógyult, így a tünetek oka sokszor nem egyértelmű. A kullancs csípése és megkapaszkodása után azonnal még nem történhet fertőzés, erre minimum egy nap után kerülhet sor. Három nap vérszívás után viszont már szinte bizonyos a kórokozó átadása. Betegség ebben az esetben sem feltétlenül jelentkezik, sokszor az immunrendszer leküzdi a fertőzést. Hangsúlyozandó, hogy a tucatnyi kullancsfajtából csak egy hordozza a Lyme-kór okozóját, azok közül sem mindegyik példány fertőzött. 2023-ban 1295 Lyme-kór gyanús esetet jegyeztek Romániában, halálos kimenetelű eset nem történt.
A Lyme tünetei a betegség stádiumától függően eltérőek. Az első szakaszban, ami 3–21 napig tart, a bőrön a csípés helyén kokárdaszerű, ún. Lyme-folt jelenik meg. Az elváltozás általában egyedi, tünetmentes, de társulhat hozzá: égő érzés, csípés vagy akut fertőzés jelei (például láz, fejfájás, izomfájdalmak és ízületi fájdalom). A második szakasz néhány naptól néhány hétig is eltarthat, a Lyme-foltok szétterjednek, és másodlagos bőrelváltozások jelennek meg. Ebben a szakaszban előfordulhat még: májkárosodás és neurológiai károsodás az esetek körülbelül 15 százalékában, továbbá agyhártyagyulladás, agyvelőgyulladás, szívkárosodás. A harmadik, tartós krónikus fertőzés stádiumában többszervi betegségek lépnek fel.

Míg régebben a kullancsok viszonylag ritkábbak voltak, a klímaváltozás óta egyre nagyobb a számuk. Legfőbb szezonjuk a tavasz és az ősz, de hűvös nyarakon, enyhe teleken is gyakoriak. A Lyme-kór antibiotikummal kezelhető, különösen, ha korai stádiumban fedezik fel. A kezelést orvos írja fel. A Lyme-kór ellen megelőző oltás nincs. A betegséget, és a későbbi krónikus szövődmények kialakulását a kullancs elleni védekezéssel kerülhetjük el. Kiránduláskor, erdőben, magas fűben érdemes a nadrágszárat betűrni a zokni alá, a trikót pedig a nadrágba. A rovarriasztó szerek csak egy kirándulás időtartamára, néhány órára nyújtanak védelmet. A bőrbe fúródott, főleg az éretlen (nimfa-állapotban lévő) kullancs apró mérete és fájdalommentes csípése miatt nehezen észrevehető, ezért a kirándulás után minden testrészre kiterjedően vizsgálatot kell tartani. A megelőzéshez hozzátartozik a kullancsok elterjedésének megfékezése is. Fontos lenyírni a magas füvet, a zöldhulladékot össze kell szedni, a futónövényeket pedig el kell távolítani az ingatlanokról, a házi- és haszonállatokat pedig meg kell védeni az élősködőktől a megfelelő kezelésekkel és szerekkel. Figyelem – az atkaölő szerek alkalmazását szakképzett és engedéllyel rendelkező személynek kell elvégeznie. A következő időszakban a DSP is tájékoztató tevékenységeket fog szervezni a lakosság, az iskolák, háziorvosok, iskolaorvosok, a veszélyeztetett közösségek stb. körében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában