2023.12.05. 15:18
A Napfonat énekelt a Posticumban
Különleges vokális adventi koncertre került sor a nagyváradi Posticumban december 2-án, szombaton 19 órakor: a magyarországi Napfonat öttagú együttese énekelt.

Tóth Gábor
Telt ház volt a Posticumban szombaton, a szeles-esős idő sem tartotta vissza az érdeklődőket, hogy eljöjjenek a város e nem épp központi szegletébe, voltaképp ez is jelzi, mennyien kedvelik őszintén ezt az önmagát műfajilag szerényen csak „világzenei a cappella”-ként meghatározó női együttest, a Napfonatot. Ők öt kifogástalan zeneiségű hölgy – a meghirdetett program szerint pillanatnyilag Tóth Eszter, Tóth Orsi, Szalay Heni, Szarka Anita és Volkova Kriszti –, akik oly mértékben képesek rezonálni egymással, egyúttal fényre hangolni a közönség lelkét, ami ritkaságszámba megy a ma sajnos nagy százalékban magamutogatósan-hangoskodóan egocentrikus zenei világban. Ezért is örvendetes, hogy méltóbb, szélesebb ismertségre tettek szert különleges lélekrezonanciájú világukkal A Dal című magyarországi közmédiás zenei műsorban tavaly, 2022-ben, ahol a döntőig el is jutottak Mint a zápor című számukkal.
A mostani est műsora főként a frissen megjelent lemezük – az Égből, fényből… című – zenei terméséből szólt, a CD-t a helyszínen meg is lehetett vásárolni a koncert után, de az érdeklődők kedvéért mondjuk, interneten is meghallgathatóak a dalok.
Öt, fehérbe öltözött fiatal hölgy, kifogástalan énekhangok, szakmailag ezzel egyúttal sokszor ugyanennyi szólamban is csodás simogatással és lágysággal harmonizáló különféle hangfekvésekből összeadódó vokális kolorittal, valamint néhány szintúgy különleges, olykor kissé sámánosan igézős, népzenei gyökerű ütős, pengetős hangszerrel kiegészülve – nagyjából ezek voltak a fűszerek-hozzávalók a szombat este megtörtént lélekvarázshoz, ami azonnal beszippantotta a közönség figyelmét. Telt ház volt, mint írtuk, de a dalok alatt rezzenéstelen ámulatú és csendű. Ilyet tudnak tehát varázsolni ezek a lányok, s csak remélni lehet, hogy még sokáig kitartanak az ének és lélek e különösen tiszta és tisztító kapcsolatának ápolásában. Mindezzel valami téridőn túli, éteribb dimenzió ölelésébe vitt ez a mágikus rezonanciákból, közvetítő hullámhosszok és frekvenciák fonatából szőtt egyórányi zene. Az adventben várt fény eljövendő születésére hangolva valami végtelen csillant itt meg, kozmikus és közösségi harmónia, szeretet, nőiség, anyaság, születés, szelídség, béke, öröklét.
Megtudtuk még a lányoktól, hogy nyár végén, 40 fokos melegben vonultak be a stúdióba felvenni ezt az Égből, fényből című lemezt, de megtörtént a csoda, és egyből sikerült adventre hangolódniuk. Továbbá, most december 17-én tartják a hivatalos lemezbemutatót Budapesten, a Fonó Budai Zeneházban – mondjuk ezt azok kedvéért is, akik esetleg lemaradtak volna a váradi Napfonat-koncertről, és akár épp a „szomszédban” járnak karácsony előtt.
Soroljuk végül az elhangzottakat: Betlehem, Karácsonynak éjszkáján, Idvez légy kis Jézuska, Megjövendölve volt, A sötétség szűnni kezd már, Fújnak a fellegek (korábbi lemezről), La Llorona (mexikói népdal), Mint a zápor, E mai nap, Carol of the Bells, Good News, A szeleknek fénylő szárnyán.