május 11., vasárnap

Ferenc névnap

Beruházás

2023.11.23. 16:37

Pénzt ad az Unió útépítésekre

A Bihar Megyei Tanács uniós forrásokat fog lehívni a már megkezdett és eddig a saját költségvetéséből vagy hitelből finanszírozott útépítési és útfelújítási beruházásokra.

Pénzt ad az Unió útépítésekre

Illusztráció

Forrás: Bihar Megyei Tanács

Pap István

Az Észak-Nyugati Fejlesztési Régió megfelelőnek minősítette a Bihar Megyei Tanács projektjét, azaz a megyei tanács lehívhat pénzeket az európai uniótól egyes útfelújítási és útépítési beruházásaira; olyan utakról van szó, melyek csatlakoznak a transzeurópai közlekedési hálózathoz (TEN-T). A Bihar Megyei Tanács csütörtöki azonnali ülésén egyhangúlag megszavazta az erre vonatkozó határozattervezetet. Ilie Bolojan tanácselnök az ülésen elmondta, hogy a szavazásra bocsátott előterjesztés módosítja az idén októberben elfogadott határozatot, amelyben arról döntöttek, hogy az uniótól kérnek finanszírozást annak a mintegy 73 kilométernyi másodlagos-, illetve összekötő útnak és körgyűrűknek az építésére, valamint már meglévő útvonalak felújítására, melyek csatlakoznak a TEN-T hálózathoz. A tanácselnök hangsúlyozta, hogy a módosítások nem érintenek lényeges dolgokat, és azért van szükség erre a határozatra, hogy a végső dokumentációt el lehessen küldeni és a finanszírozási szerződést alá lehessen írni. Ilie Bolojan szerint az aláírás néhány napon belül meg is fog történni. A Bihar Megyei Tanács 639 millió lej (128 millió euró) értékben finanszírozza saját költségvetéséből vagy hitelből a szóban forgó beruházásokat, és ebből az összegből kaphat majd vissza az Északnyugati Regionális Program 2021–2027 keretében 291,8 millió lejt, ami a beruházások megpályázható összege, a 639 millió lejig fennmaradó összeg a megyei tanács költsége. Az Európai Unió pénzügyi támogatásával megvalósuló projektek közé tartozik a Nagyszalonta és Tenke közötti 23,3 kilométer hosszú út felújítása, és a Pádis és a Ponor-Ék közötti 10 kilométeres út felújítása, mely munkálat hamarosan elkezdődik. A megyei tanács pénzt fog kapni a szentandrási (5 kilométer) és a nagyürögdi (8,3 kilométer), illetve a fugyivásárhelyi körgyűrű (5,8 kilométer) építésére, valamint a Fugyivásárhely-Kiskopács közötti 12,7 kilométernyi út felújítására, továbbá a bihari elkerülő út (5,6 kilométer) és a Bihart Pályival összekötő, 3,1 kilométeres út megépítésére. Az elkerülő utak kivitelezése várhatóan jövőre fejeződik be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában