Beszámoló

2023.11.22. 17:44

Erdőháti presbitertalálkozót rendeztek Nagyszalontán

A bihari hajdúváros, Nagyszalonta református gyülekezete adott otthont az erdőháti kistérségi presbitertalálkozónak, az a település, amelynek számos neves szülöttje van, de mind közül a legkiemelkedőbb a magyar nemzet költőóriása, Arany János.

Tóth Zsigmond, Szakács Mónika

A presbitertalálkozót megelőzően a résztvevők meglátogatták a templom melletti teret, azt a területet, amelyet egykoron a reformátusok promenádjaként ismerhettek. A teret a református egyház jelképes épületei vettek körül: az úgynevezett régi parókia, a templom és az iskola. A régi parókia helyén a kommunisták ténykedése nyomán ma már tömbház áll, amelyért az egyháznak a rendszerváltás után nyolcévnyi pereskedéssel sikerült némi pénzbeli kárpótlást kicsikarnia. A templom és az iskola ma is az Úr és az emberek szolgálatában állhat; utóbbi ugyancsak hosszas jogi küzdelem eredményeképpen. 

A téren évszázados fák között, bronzból öntött Arany János szobor üldögél, pennával a kezében néz maga elé, mintha azon tűnődne, miként lehetne a mai Nagyszalontát megénekelni. Arany János szobra mellé került a Zilahy Lajos íróról, Sinka István költőről, Kulin György csillagászról és Kiss István szobrászművészről készült alkotás. A református promenád megtekintése után Szigeti Ferenc Ernő helyi lelkipásztor zenés áhítatával vette kezdetét a presbitertalálkozó, aki igemagyarázatát az Apostolok Cselekedetei 9, 1-9 verseire alapozta. 

Pál apostol megtérésének története, egy közismert történet a bibliából, amely egy tipikus megtérési formát ír le számunkra. Felmerülnek olyan kérdések bennünk, melyek igen fontosak: Miért pont Pál? Miért pont egy ilyen dühödt farizeust? Miért nem egy keresztényt választ Jézus? Biztos lett volna alkalmasabb nála, de a kérdésekre nagyon egyszerű válasza van: azért, mert Jézus őt akarja. Jézus napjainkban is kiválaszt és megszólít embereket, az életünkben folytatódik Isten iskolája, ahol formálódunk. „Krisztus rajtam és szolgálatomon keresztül akar elérni valamit” – húzta alá az előadó.

Vaszil István a Bihari Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének elnöke a Római levél 14, 17-18 verseivel köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően Mikló István Boldizsár a nagyszalontai református gyülekezet lelkipásztora tartott előadást: Pál apostol gyülekezetépítési gondolatai a Római levél alapján címmel. Lényeges a levél üzenete: amit mi teszünk vagy szolgálunk, annak kell legyen értelme, mivel mi Isten országát építjük. A levél olvasása közben két fontos történelmi személy tér meg, az egyik Augusztusz császár, míg a másik Luther volt. A levél tartalmát elemezve négy fontos dologról lehet beszélni. Az egyik a kontextus, evangélium-központúság, a tiszta tanítás és a feladat. Az előadó aprólékosan, pontokba szedve, példákkal bemutatva végig elemezte a Római levelet, amely iránymutató a gyülekezetépítéshez, majd egy páli mondással zárta le előadását, amely így hangzik: tusakodjunk vele imádságban! 

Az áldott alkalmat és együttlétet Vaszil István egy verssel zárta, amelynek címe: Vízi István Tégy mindent Isten kezébe. Ezzel köszönve meg az előadást és az erdőháti kistérség nyolc egyházközségéből érkezett lelkészek, gondnokok, főgondnokok, presbiterek jelenlétét. A házigazdák szeretetvendégséggel kedveskedtek a megjelenteknek. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában