május 10., szombat

PálmaÁrmin névnap

Gyász

2023.11.17. 11:08

Elhunyt Czintos József

Megtört szívvel fogadtuk a hírt, hogy a Harag György Társulat örökös tagja, egykori igazgatója, Czintos József, Jászai-díjas színművész eltávozott közülünk. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának vezetősége és teljes munkaközössége osztozik a gyászoló család fájdalmában.

Elhunyt Czintos József

Sajtóközlemény

Czintos József 1946-ban született Marosvásárhelyen, szakmai tanulmányait a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végezte, színész szakon. 1969-ben szerződött a Szatmárnémeti Északi Színház magyar tagozatához, azóta a társulat tagja, 2011. óta pedig örökös tagja. 2006. és 2009. között a Harag György Társulat igazgatói tisztségét is betöltötte.

Színészként számos kitüntetést kapott, több alkalommal nyújtotta a fesztivál legjobb férfi alakítását a Határon Túli Színházak Kisvárdai Fesztiválján, 1995-ben az Erdélyi Közművelődési Egyesület Kovács György díjjal jutalmazta, 2001-ben a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának díját, a Jászai-díjat ítélték oda neki. A Harag György Társulatban eltöltött évek és több mint száz alakítás mellett játszott a Budapesti Bárka Színházban, a Csíki Játékszínnél, de szerepet vállalt a nagyváradi Szigligeti Színház és a Kassai Thália Színház egy-egy produkciójában is. A szatmári közönség tíz rendezését is láthatta.

A színpadon volt ő Willy Loman Az ügynök halálában, Miska a Csárdáskirálynőben, Bakter az Indul a bakterházban, Szilveszter a Scapin furfangjaiban, Csorja Ádám az Ősvígasztalásban, Tót a Tótékban, Hyppolit a Hyppolit a lakájban vagy Bánk Bán Katona József klasszikusában.

Több filmben is szerepelt, láthattuk a széles vásznon vagy épp a televízióban például a Megint tanú, a Boszorkánykör című filmekben vagy a Kisváros és a Terápia című sorozatokban.

A színpadról jól ismeri a közönség, de szót kell ejtenünk róla, hogy milyen ő a kulisszák mögött. A művészi alkotóerő és pontosság mintaképe, amit elvárt kollégáitól is. Nagy mesélő, anekdotáival és vicceivel nemcsak nézőket, de egész színészgenerációkat is megnevettetett.

A közelmúltban jelent meg a róla szóló könyv Csirák Csaba tollából, melyben a szerző “konok idealistaként” jellemzi őt, a Román Televízió kolozsvári szerkesztőségében pedig portréfilm is készült róla. Idén március 15-én a Szatmárnémeti RMDSZ Ezüst Tulipán díjjal jutalmazta életművét.

Szeretett kollégánk, Czini bácsi távozása pótolhatatlan űrt hagy mindannyiunk szívében.

Emlékét örökre megőrizzük!

Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában