2023.10.03. 13:39
Természetvédelmi területeket tesznek rendbe
Forrás: Bihar Megyei Tanács
A Bihar Megyei Tanács közleménye szerint Mircea Mălan alelnök két olyan megbízási szerződést is aláírt a napokban, melyeknek tárgya Bihar megyei természetvédelmi területeknek a megőrzése és a turizmus fellendítése. Mindkét projekt esetében a munkálatok tervezője és kivitelezője a Silvania Sortilemn (fővállalkozó)–Mis Grup–Muun Concept AB–Silvania International Prod-konzorcium, az ünnepségen pedig jelen voltak Barátka, Kisősi, Sólyomkővár, Vársonkolyos, Rév és Bihardobrosd község polgármesterei is.
Az első szerződés értéke nettó 7,1 millió lej és a beruházások a révi szurdokvölgyben, illetve a Király-erdőben valósulnak meg. Létesítenek egy látogatóközpontot Barátkán, illetve ökológiai kutatással és neveléssel foglalkozó menedzsmentközpontokat Sonkolyoson, Réven és Bihardobrosdon. Réven a közúti híd mellett kialakítanak egy körülbelül száz férőhelyes glampinget és egy kempinget, szintén a folyóparton.
A másik megállapodás nettó 6,7 millió lejről szól, a helyszín a Réz-hegység térsége. Sólyomkőváron kialakítanak egy ökológiai kutatással és neveléssel foglalkozó menedzsmentközpontot, mely mellé tizenhárom, négyszemélyes befogadóképességű faházikót is építenek. A létesítményeket a partnerintézmények, az önkormányzatok és a diákok használhatják majd, környezetvédelmi tematikájú tevékenységekre. Sólyomkőpestesen pedig egy 1,7 kilométer hosszú off-road pálya is fog épülni, melyeket a terepmotorosok és az ATV-sek használhatnak majd.
Mindkét projekt partnere a Természetvédelmi Területek Országos Ügynöksége (ANANP), a megvalósítás céldátuma 2023. december 31-e, a finanszírozó pedig az Európai Unió, az infrastrukturális nagyberuházások operatív programján keresztül (POIM 2014–2020).