május 8., csütörtök

Mihály névnap

Szuperliga

2 órája

Gavriş lehúzta a rolót, a VSK egyenlített – értékeltek a meccs után a főszereplők

Gavriş lehúzta a rolót, a VSK egyenlített – értékeltek a meccs után a főszereplők

Forrás: csmoradea.ro

Jósa Attila

Mint arról beszámoltunk, a Nagyváradi VSK május 7-én, szerdán magabiztos, 15–8-as győzelmet aratott a Bukaresti Dinamo ellen a férfi vízilabda Szuperliga elődöntős párharcának második mérkőzésén. Ezzel a párharc állása 1–1-re módosult, így a döntés szombatra maradt: a mindent eldöntő harmadik találkozót május 10-én, 20.30-tól rendezik meg a fővárosban, a Dinamo otthonában. 
A szerda esti összecsapás eleinte kiegyenlített küzdelmet hozott, 4–4-ig fej-fej mellett haladt a két csapat. Ekkor azonban fontos taktikai döntés hozott fordulatot: Petar Kovacevic vezetőedző kapust cserélt, és a kezdőként szereplő Lazar Dobozanov helyére Raul Gavriş állt be. A „húzás” bejött, Gavriş látványos védésekkel szállt be a meccsbe, lehúzta a rolót, és ezzel jelentős szerepet játszott abban, hogy a VSK zsinórban öt gólt szerezve gyakorlatilag eldöntötte a találkozót. 
A meccs után a kapus így nyilatkozott: „A támadás nagyon jól ment, és a védekezés is. Ami helyzet volt, azt belőttük, én pedig nagyon jól éreztem magam, pedig nem számítottam arra, hogy ma beállok, mivel régóta nem játszottam. A közönség is mellettünk állt, elégedettek lehetünk. Most megyünk Bukarestbe, és ott mindenképp nyernünk kell. Nem értem, eddig miért volt annyi gondunk az ottani meccseken, de remélem, ezúttal sikerül győznünk.” 

„Bajnokok akarunk lenni”

A csapat vezetőedzője, Petar Kovacevic is elégedetten értékelt, ugyanakkor óvatosságra is intett: „Szerencsére ma végig fókuszáltak maradtunk, nem úgy, mint a bukaresti meccsen. Gavriş stabilitást adott nekünk, így most egyenlő esélyekkel készülhetünk a mindent eldöntő találkozóra. Nyerni megyünk, de mindig így ugrunk medencébe. Ha nem leszünk nyugodtak és fókuszáltak, az veszélyes lehet – a Dinamo nagyon jó csapat, az ausztrál légiósok és a tapasztalt román játékosok kiváló egyveleget alkotnak.”  A kapuscseréről is elmondta véleményét: „Lazar Dobozanov a szerb mentalitást hozta magával, neki ez az első éve itt, nem mindig érti meg jól magát a társaival, még szoknia kell. Nincs gond vele, de ma jobbnak láttam, ha lecserélem.” 
A mérkőzés után Belényesi Dávid is megszólalt, akinek szavai jól tükrözték a csapat elszántságát: „Tudtuk, hogy az életünk múlik ezen a meccsen, mindent bele kellett adjunk. Már a spanyolok ellen is jól ment a játék, szerencsére át tudtuk menteni a formánkat. Nem tudom, miért cseréltünk kapust, de Gavriş már korábban is bizonyította, hogy lehet rá számítani. Nyernünk kell szombaton Bukarestben, bajnokok akarunk lenni idén, csak ez a cél lobog a szemünk előtt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában