május 21., szerda

Konstantin névnap

II. Liga

2025.05.08. 19:50

A Nyárádtői Unirea ellen zárja az idényt a Bihar FC

A találkozót szombaton, május 10-én 11 órától rendezik a Bodola Gyula Stadionban.

A Nyárádtői Unirea ellen zárja az idényt a Bihar FC

Forrás: Bihar FC

Jósa Attila

A Krajovai FCU elleni, Szörényváron aratott magabiztos győzelem után a Bihar FC csapata az idény utolsó mérkőzésére készül. A találkozót szombaton, május 10-én 11 órától rendezik a Bodola Gyula Stadionban, amikor is a piros-kékek a Nyárádtői Unirea együttesét fogadják. 
A mérkőzést nem közvetítik televízióban, így a szurkolók számára ez az utolsó alkalom a szezonban, hogy hazai pályán láthassák kedvenceiket. Bár a találkozó már nem bír különösebb téttel– hiszen mindkét csapat már több fordulóval ezelőtt teljesítette a kitűzött célját –, a Bihar FC több játékosa is revansra készül a Nyárádtői Unirea ellen. Két idénnyel ezelőtt ugyanis a feljutási osztályozón épp a nyárádtőiek ütötték el a váradiakat a továbbjutástól, míg az idei szezon alapszakaszában 2–0-ra nyertek a piros-kékek otthonában. 
„Mivel ez lesz az utolsó meccsünk, és hazai pályán játszunk, nagyon szeretném, ha olyan játékot mutatnánk, mint Szörényváron. A Corvinul elleni vereség után beszéltem a fiúkkal arról, hogy felszabadultabban kellene játszanunk, örömmel, hiszen nincs rajtunk teher. Hazai pályán sokszor akadtak gondjaink, de most nagyon szeretném, ha intenzíven, harcosan játszanánk, és mindhárom pontot itthon tartanánk a Nyárádtői Unirea ellen, amely idén február 22-én, az alapszakasz 18. fordulójában már nyert nálunk 2–0-ra. Bízom benne, hogy sok gól lesz, és mi eggyel többet szerzünk” – mondta Lincar vezetőedző. 
A Bihar FC csatára, Luca Tincău az edző, Erik Lincar társaságában vett részt a mérkőzést megelőző csütörtöki sajtótájékoztatón – éppen a születésnapján. Előtte a csapattársak az öltözőben köszöntötték. 
„Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk egy olyan csapat ellen, amely próbál futballozni. Úgy érzem, jól készültünk a hét során, és bízom a csapattársaimban, főleg, hogy egy megérdemelt győzelem után érkezünk. Remélem, hogy jó meccset játszunk, és visszavágunk a szurkolók előtt” – nyilatkozta Luca Tincău, aki az elmúlt két fordulóban három gólt szerzett, és ezzel kiemelkedett a csapatból.

Sok a hiányzó

Erik Lincar ezúttal sem számíthat Ioan Filip és Călin Jurj játékára, akik térdműtét utáni felépülésük végén járnak. Iulian Anca Trip kapus a dereka miatt nem edzett a héten, így ő sem játszhat. Stahl Albert Tivadar (combizom-húzódás) és Andrei Gal (bokatörés) játéka továbbra is kérdéses, míg Alex Băican szerdán szenvedett kisebb térdsérülést, így az ő szereplése is bizonytalan. 
A szombati találkozó a II. Liga rájátszásának A-csoportjában az 5. (Bihar FC – 29 pont) és 4. helyezett (Nyárádtői Unirea – 30 pont) összecsapása lesz, és eldönti, melyik gárda végez előrébb az idény végén. Érdekesség, hogy a play-out szakaszban a Bihar FC jó formát mutatott (három győzelem, egy döntetlen, egy vereség), míg a nyárádtőiek ellentétes teljesítményt nyújtottak (egy győzelem, egy döntetlen, három vereség). A szurkolók számára a stadion kapui szombaton 9:30-kor nyílnak meg, a mérkőzés napján a jegypénztárak a 4-es kapunál lesznek nyitva, 9:30-tól. A stadionnál található Fan Shop melletti jegyiroda pénteken, május 9-én 14–18 között tart nyitva.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában