Végső búcsút vettek Sándor Dénestől a nagyváradi Rulikowski temetőben

Tóth Gábor

A 13 órakor kezdődött szertartáson Sándor Dénes családja mellett több generációnyi zenész, filharmóniás kolléga, számos egykori tanítvány, sok barát, ismerős, az elhunyt mindenkori egyenes tartásának tiszteletet adók vettek részt. Pálos István kanonok, főesperes, székesegyházi kisegítő lelkész igényesen szólt mindarról, ami Sándor Dénes általunk is megismert lelki lényegét illeti, családszeretetéről, valamint kulturális, közösségi irányadásáról.

Sándor Dénes tanításában az a különleges, hogy nemcsak azokra a generációkra volt számos évtizeden át hatással, akiket közvetlenül oktatott, hanem azokra a tömegekre is, akiknek például fogalmuk sem volt arról, hogy ki állt a nagyszerű, minőségi filharmóniás koncertek mögött mintegy fél évszázadon át, hogy ki emelte gondos háttérmunkával nemzetközi szintre a váradi zenekultúrát. Tanítása, kulturális építőmunkája évtizedeken át kihatott tehát, de minderről már írtunk a róla szóló megemlékezésünkben.

Mint az hétfőn, a temetésen időközben a gyászmenet alatti beszélgetések során is kiderült, voltak ott olyan tanítványai is, akiket még a hatvanas években oktatott zenére. A minőségi zenekultúra iránti elkötelezettsége nyomán pedig igazán jó volt látni, hogy még a mostani filharmónia fiatal zenészei közül is sokan tiszteletükkel adóztak, amellett, hogy a régi kollégák, pályatársak közül is jelen voltak még a zenei frontot tartani próbálók közül néhányan. Mindez szintén jelzi, hogy minimum 5-6 évtizedet átölel Sándor Dénes fáradhatatlan művészetszervezői munkássága, amit a nagyváradi filharmónia, s vele a zenészek és a közönség lelki jobbításáért, szépítéséért 1963-tól 2009-ig tett.

Az 1939-ban, Székelyvarságon született Sándor Dénes rendkívüli életpályáját egy előző cikkünkben már részletesen méltattuk, most a búcsúé a hang, hiszen örök nyugalomra helyezték. Pálos Istvántól idéznénk még néhány gondolatot, melyek többek között arról szóltak, hogy Sándor Dénes szent hivatást kapott az Istentől, mint keresztény, mint férj, édesapa, nagyapa, mint lelki értelmek és tartalmak továbbadója, s mindezt tetteivel mutatta fel. „Akik másokat jóra tanítottak, ragyogni fognak, mint a csillagok” – hangzott még el ezzel kapcsolatban. Továbbá vigasztalásul: „a halál csak az élet végét jelenti, nem a szeretetét”. Erkölcs, jellem, becsület átadásán túl, négy unokájának, mint megtudtuk, egy-egy fát is ültetett Sándor Dénes. „Csípőtök legyen felövezve, kezetekbe égő gyertya legyen” – szólt még részlet Szent Lukács evangéliumából, valamint Szent Pál rómaiakhoz írott leveléből: „egyikünk sem él csak önmagának, amíg élünk, Istennek élünk. Akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk”. Ezt szerényen azzal egészítenénk ki, hogy Sándor Dénes, mint tanár és művészeti szervező – de talán amit külső ismerősökként, barátokként nem láthattunk, mint férj, családapa és nagyapa is – elsősorban mindenki másért élt, és csak másodsorban önmagáért, ezzel együtt a háttérben maradva volt támogatója sokaknak erkölcsileg, emberileg, szakmailag. Ma a világ számos sarkában sok-sok zenész adózhat hálával azért, amit tőle, a vele való találkozások során kaphatott útmutatásként. Nyugodjék békében.