Megyei tanács

2023.09.06. 18:38

Még több iskolabuszt vásárolna a megye

Illusztráció

Forrás: Bihar Megyei Tanács

Ciucur Losonczi Antonius

Három előterjesztés szerepelt a Bihar Megyei Tanács szerda délután az online térben megtartott azonnali rendkívüli gyűlésének a napirendi pontjai közt, és valamennyi egyhangúlag el lett fogadva.
Az első határozati javaslat azt tartalmazta, hogy a megyei tanács pályázzon iskolabuszok vásárlására a Környezetvédelmi Alap programja keretében. Ilie Bolojan megyei tanácselnök kifejtette, hogy a pályázatot pénteken nyújtják majd be, és ezzel kihasználják azt a lehetőséget, hogy egy plusz finanszírozási forráshoz jussanak azokon kívül, amit a tanügyminisztérium, illetve a fejlesztési minisztérium kínál számukra. A járműveket pedig olyan gyermekeknek a fuvarozására használnák, akik gyéren lakott, vagy hátrányos helyzetű térségekben élnek.
A második előterjesztés a 764 L jelű megyei útberuházás műszaki-gazdasági mutatóinak az aktualizálására vonatkozott. Ez a több mint két kilométer hosszú útszakasz a 764-es megyei utat (Gyalány) köti majd össze a 76-os országúttal (Belényes). Ilie Bolojan elmondta, hogy a tervező kidolgozta az építkezési engedélyek beszerzéséhez szükséges műszaki tervdokumentációt, és a mutatók aktualizálására azért van szükség, mert az eredeti hatástanulmányban foglaltakhoz képest annyi változás történt, hogy egy körforgalom lesz kialakítva, mely hozzáférést fog biztosítani a belényesi ipari parkhoz. A munkálatok a jövő hét folyamán kezdődhetnek el, és remélhetőleg jövőre már közlekedni lehet majd a két kilométeres útszakaszon.
A harmadik megszavazott határozattervezettel végül megyei úttá minősítettek egy utat annak érdekében, hogy a belényesirtási önkormányzat pályázni tudjon uniós pénzforrásokra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában