Nyílt napot tartottak a nagyváradi római katolikus püspöki palotában a szociális testvérek

Ciucur Losonczi Antonius

A programok délelőtt a püspöki palota dísztermében kezdődtek, ahol Böcskei László megyés püspök köszöntötte az érdeklődőket Mikeás próféta szavaival: „De én az Úrra emelem tekintetem, az Istenben bízom, aki megment, az én Istenem meghallgat engem”. Arra hívta fel a figyelmet: a történelemben mindig voltak nehéz időszakok – ahogyan a Szociális Testvérek Társaságának eddigi 100 éve is megmutatta ezt –, de ha Istenre hagyatkozunk, Ő mindig megmutatja számunkra a járható utat. Így tekintsünk tehát vissza a múltra, és nézzünk a jövőbe, kihasználva azt a lehetőséget, hogy eszközök vagyunk Isten kezében, tanácsolta a váradi egyházmegye főpásztora.

A szociális testvérek küldetéséről a világban Kővári Magdolna általános elöljáró beszélt. Kifejtette, hogy a szociális testvérek közössége a pápai jogú apostoli élet társasága, ami azt jelenti, hogy a megszentelt élet intézményeihez hasonlítanak, saját apostoli céljuk van, testvéri közösséget alkotnak, magánfogadalmat tesznek és egyetemes jellegűek. Tevékenységük négy pillérű: a Szentlélekben gyökerező élet, bencés lelkiség, szociális tudatosság és korszerű életstílus. „Hivatásos és képzett munkásokat adunk az egyháznak és a civil társadalomnak, akik szociális, karitatív, társadalomerkölcsi, közgazdasági, közegészségügyi, kulturális, nőmozgalmi és közéleti területen munkálkodnak” – fogalmazott Kővári Magdolna, hozzátéve, hogy jelen vannak Magyarországon, Romániában, Kubában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Mexikóban, Tajvanon, a Fülöp-szigeteken, Szlovákiában és újabban Lengyelországban is.

A szociális testvérek nagyváradi jelenlétét Murányi Teréz idézte fel. Mint elhangzott, az itteni származású Olasz Katalin testvér ismeretségei révén Várad volt a második város Románia jelenlegi területén, ahol a Társaság megtelepedett. 1923 nyarán gróf Széchenyi Miklós megyés püspök hívta egyházmegyéjébe a testvéreket, és vezetésükre bízta az Apostolok Háza nevű otthont, ahol elhelyezést nyert a hat fiatalból álló második jelöltcsoport. Házfőnök Olasz Katalin volt, a jelöltképzést Auguszta testvér végezte. Az anyagiak biztosítására ugyanakkor a ház egyik szárnyában tisztviselőnőknek otthont nyitottak. Noha a központ hivatalosan még Temesváron volt, a külső munka irányítása is Nagyváradról történt. Sok leányifjúsági kurzust szerveztek országszerte, ezekből kettő itt kapott helyet, de asszonytáborok számára is rendeztek tanfolyamokat a testvérek. 1928 szeptemberében a Biharmegyei Római Katolikus Nőegylet vezetőségétől átvették a Szent Erzsébet Árvaház (29 lánygyermek) és annak testvérintézménye, a Lujza Otthon (28 idős hölgy) vezetését. Kevés idő után egy szép, új kápolnát is berendeztek, amelyet 1929. november 24-én áldott meg Mayer Antal apostoli kormányzó. 1931-ben a testvérek nagy jótevője, Fiedler István szatmár-nagyváradi püspök a Társaság rendelkezésére bocsátotta a régi Papnevelde Intézet nagy épületét a jelöltnevelés céljaira, így megteremtve a lehetőséget a noviciátus számára. Külön papi vezetőt nevezett ki a jelöltek lelkiéleti nevelésére Boldog dr. Scheffler János teológiai tanár, későbbi szatmár-nagyváradi püspök, boldoggá avatott vértanú személyében, aki nyolc évig a jelöltképzés belső alapjait adta meg. A hatalmas, U-alakú ódon egyházi épületben nemcsak a noviciátus működött. Idős hölgyeket fogadtak be a testvérek, otthont és gondozást biztosítottak számukra. Az épület másik szárnyát Auguszta testvér lelkigyakorlatok tartására rendezte be. A kápolnában tették le első- vagy örökfogadalmukat nemcsak erdélyi, de magyarországi és szlovákiai testvérek is a Mezey Lajos alkotta, gyönyörű Annuntiatio oltárkép előtt, mely jelenleg a püspöki palotában van kiállítva.

1933 őszén világi nők részére megnyílt a bentlakással egybekötött szociális iskola kétéves időtartammal. A képzés lelki, hitoktatónői, szociális, adminisztrációs és gyakorlati területre terjedt ki. 1935-ben végzett az iskola első évfolyama: 19 növendék szerzett diplomát, közülük hat a hivatás kegyelmét kapta meg, a többi hallgató kültagként kapcsolódott a Társasághoz. Ezzel magyarázható, hogy Nagyváradon még a kommunista időkben is mindvégig erős kültagcsoport működött. 1952 nyaráig Boldog Bogdánffy Szilárd vértanú püspök volt a kültagcsoport lelki vezetője.

1944. szeptember 6-án telitalálat érte a testvérotthont. Azon az óvóhelyben azonban, ahová az Oltáriszentséggel együtt menekültek a testvérek, senkinek semmi baja nem lett, de a noviciátus épülete lakhatatlanná vált. A jelölteket Magyarországra menekítették, a Váradon maradt testvérek ideiglenesen a Lujza Otthonba költöztek, a kápolnai berendezéssel együtt. Később a Kanonok sor 25. szám alatt kétszobás összkomfortos lakrészt kaptak a püspökségtől. Az 1949 augusztusában megjelent a szerzetesrendek feloszlatásáról szóló kultuszminiszteri rendelet, és ennek nyomán az élet mindenütt megváltozott. A 70-es évek második felétől kezdődően, a kemény kommunizmus idején új hivatások jelentek meg Váradon, és fiatal egyetemi hallgatók titokban csatlakoztak a szociális testvérekhez. Nagyváradi földben pihen nyolc testvér, itt született kilenc testvér és innen indult két általános elöljáró: Fenyvesi Judit és Kővári Magdolna.