2023.07.21. 17:39
Észak-ír fiatalokat látott vendégül a fugyivásárhelyi református gyülekezet

Ciucur Losonczi Antonius
Az észak-írországi Exodus - Central and Eastern Europe szervezet 9 fős csapata volt a vendége július 3–9. között a fugyivásárhelyi református egyházközségnek. „Hálásak vagyunk Istennek a csapat közöttünk végzett szolgálatáért. Volt gyermekfoglalkozás, kétkezi munka és közös program is az ifisekkel. Hisszük, hogy az Úr megáldotta együttléteinket, és Isten áldását kívánjuk továbbra is a csapat, az Exodus szervezet és a gyülekezetünk életére is!”, olvasható a gyülekezet Facebook-oldalán.

„Az Exodus egy észak-ír keresztény szervezet, ami fiatalokat gyűjt össze, s kiküldik őket minden nyáron különböző országokba, hogy ott szolgálatot végezzenek egy helyi közösségben. Általában gyerekmunka, idős látogatás, gyakorlati munka ez, és mindent saját költségen csinálnak. Romániában Szutoron van a központ, ahova érkeznek, s onnan mennek ki országszerte olyan gyülekezetekbe, ahol megvan ez a partnerség és fogadják őket. Ezzel a csapattal egyidőben itt a megyében még a nagyvárad-velencei gyülekezetben és Paptamásiban volt még egy-egy csoport” - nyilatkozta lapunknak Oláh Krisztián fugyivásárhelyi református lelkipásztor.