Bécsi klasszikusok szóltak a Kaganovskiy Zenei Esték évadzáróján

Tóth Gábor

A kamaraegyüttes tagjai voltak: Artur Kaganovskiy (I. hegedű), Alexandra Crișan (II. hegedű, a temesvári filharmónia koncertmestere), Kaganovskiy Eszter (I. brácsa), Marcel Cameniță (II. brácsa, az aradi filharmónia mélyhegedű-szólamvezetője), Kállay Ágnes (gordonka, Budapest).

Telt ház volt, ezt már talán nem is kell mondanunk (valamivel több mint száz fő), viszont ami újdonság, változott a fizikai-akusztikai elrendezés, tehát nem szemtől szemben ültek a zenészek és a publikum, hanem a kvintett a terem aranymetszéspontjában játszott, középen, míg a közönség szinte teljes körívben foglalt helyet (többek között az előadók háta mögött is) – viszonylag hasonló elterjedt szokások élnek a nemzetközi koncertgyakorlatban is, itt debüt volt.

W. A. Mozart 4., g-moll vonósötöse, K. 516 (1787) szólt a koncert első felében, majd rövid pihenő után Beethoven C-dúr vonósötöse, op. 29 (A vihar, 1801). Mivel brácsakvintettekről beszélünk, azaz a vonósnégyest egy plusz mélyhegedű egészíti itt ki, külön üdvözöljük az igényes műsorfüzet tartalmából azt az alaposan dokumentált részletet, hogy kiemelve említésre került, Mozart és Beethoven sok más mellett egyaránt a brácsajáték gyakorlati művelője-kedvelője is volt.

Tulajdonképp annyira magas szintre tette a kezdetektől a mércét mind repertoárválasztás, mind kifinomult előadásmód ízlésében a Kaganovskiy Zenei Esték, hogy a tudósítónak szinte nincs is mit hozzátennie már ahhoz a minőséghez, amit városunkban képvisel ez az időről időre ugyan részben változó vendég-tagösszetételű, de mégiscsak váradi indíttatású, Kaganovskiy-magvú csapat, mely a nagyváradi kamarazenei/kamarazenekari értékek nívófrissítését alig valamivel több, mint egy esztendő alatt ilyen mértékűre, vonzerejűre, sikerűre vitte. Ne feledjük el megemlíteni azért, hogy a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség kiemelten művészetpártoló égisze alatt jönnek létre ezek az estek.

Stilárisan rendkívül helyénvaló Mozartot és Beethovent hallhattunk, egy korábbi előzetesben már hosszasabban ecseteltük e művek érzelmi-tartalmi hátterét. Elképesztő a 31 esztendős Mozart saját korszakát meghaladó szemlélete, mely mégis a kor szellemiségében maradva tud messze túlmutatni minden addigi kamarazenei hagyományon, és lebilincselő a 30 esztendős Beethoven egekbe törő, már itt megmutatkozó markáns-szellemes egyénisége. Ami fontosabb, mindezt tehát meg is mutatta nekünk most a Kaganovskiy-kvintett. Időintervallumban bő másfél óra után, a koncertvégi szűnni nem akaró vastapsra ezt még egy olyan ráadással tetézte a vonósötös, ami amellett, hogy méltó tradícióvonalban követte a bécsi klasszikusokat, érzelmileg minden addigit tromfolt: Brahms kései, op. 111-es kvintettjének II. tétele szólt megrendítő mélységeivel zárásként, akár egy búcsú.

A Kaganovskiy-sorozat búcsúja most egyelőre a nyári szünetre szól, őszi részletekkel idejében visszatérünk.

A szerző felvétele