Színház

2023.05.09. 12:15

Színházi bemutató: Csinibaba

Forrás: Szigligeti Színház

Márton Gyula Csinibaba című szövegéből készült zenés vígjátékot mutat be a nagyváradi Szigligeti Társulat május 12-én, pénteken 19 órától a Szigligeti Színház nagytermében. Az előadást, amelyben csaknem a teljes társulat részt vesz, Novák Eszter művészeti vezető állítja színpadra.
A történet főhősei a 60-as évek elejének „gulyáskommunizmusából” való kitörés lehetőségeit keresik, ezért jelentkeznek az első ízben meghirdetett televíziós Ki mit tud? vetélkedőre, amelynek nyertesei kiutazhatnak Helsinkibe, a Világifjúsági Találkozóra. A előadás az 50-es évek végének és 60-as évek elejének magyar táncdal-slágereivel van tele, az alakok is sokszor ezekből a dalokból ihletődtek. A társulat színészei mellett a Csinibabában szerepet kapott a Nagyvárad Táncegyüttes kortárs részlegének két táncművésze is, illetve közreműködnek vendégzenészek. A koreográfiákat az a Bóbis László jegyzi, akinek korábban már több táncos előadás, például a Maya, a Sybill és a Gül baba táncos jeleneteit is köszönhettük.
A bemutatóra május 12-én kerül sor, az előadást ezt követően május folyamán a következő időpontokban tűzik műsorra: május 13., szombat 17 óra (a Holnap Után Fesztivál keretében), május 14., vasárnap 19 óra, május 19., péntek 17 óra, május 20., szombat 17 óra, május 23., kedd 17 óra. Jegyek kaphatók a jegypénztárban, illetve a szokott webhelyen, a szigligeti.biletmaster.ro oldalon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában