Könyv jelent meg a múzeum „beszélőgép” gyűjteményéről

Ciucur Losonczi Antonius

A kötet jelentőségét növeli, hogy ezeknek a zenélő automatáknak a története nem kutatható a nagyváradi levéltárban, mivel nagy részben német nyelvterületen voltak legyártva, Lipcse környékén, valamint Budapesten és Prágában is az Osztrák–Magyar Monarchia idején, illetve később az Egyesült Királyságban és a Szovjetunióban. A szerző Hochhauser Ronald muzeológus, mérnök 1979-ben, tizenkét éves korában egy jászvásári kiránduláson találkozott először egy ilyen berendezéssel, és akkor még csak nem is sejtette, hogy évtizedekkel később állandó résztvevője lesz majd a moldvai városban szervezett történelemszimpóziumoknak. A kétezres évek elején ugyanis több, az iparrégészettel foglalkozó konferenciának is a helyszíne volt Jászvásár, s bár ezek aztán abbamaradtak, az ezzel a tudományággal foglalkozó kollégákkal a kapcsolat megmaradt. Ugyanakkor, Hochhauser Ronald rendszeresen meghívást kap a mechanikai zene nemzetközi fesztiváljára is, melyen kétévente vesz részt. Ezen élményei hatására kezdett el igazából érdeklődni afelől, hogy a Körösvidéki Múzeumban létezik-e ilyen gyűjtemény, s mivel igenlő választ kapott, kutatni kezdte, a részeredményeket pedig az évek folyamán be is mutatta.
Nagyváradon a korabeli napilapokat böngészte, hogy lássa, hol működtek ilyen hangszerboltok. Többségük a Szent László tér és a környező utcákban létezett és a reklámjaik nyelvezete tisztelettudó. Nagyon tudtak tehát ügyelni arra, hogyan vonzzák magukhoz a vásárlókat, magyarázta érdeklődésünkre válaszolva a szakember. Napjainkban több mint 20 ilyen „beszélőgép” (ahogyan az egyik reklám fogalmazott hajdan) található a Körösvidéki Múzeum gyűjteményében, melyek közül azonban csak 8 van kiállítható állapotban, illetve ezek egy hányada működőképes.
A történelem szakosztály leltárjegyzékének tanúsága szerint a sorozat a háromdimenziós tárgyak gyűjteményének részeként jött létre még 1965 előtt. A bejegyzésekből arra következtethetünk, hogy az elsők közötti mechanikai hangszer, amely a Körösök Vidéke (Crişana) Regionális Múzeum – ez volt akkoriban a kulturális intézmény neve – gyűjteményébe került a lipcsei Euphonika hangszergyár terméke, egy Herophon szalonhangszer volt. Az évek során az állomány elenyészően gyarapodott, főleg a borsi határállomáson vámvizsgálat alkalmával elkobzott, majd „átutalás” címen leltárjegyzékbe került mechanikus hangszerekkel. Hasonló mértékben történtek beszerzések is, egyetlen egy tárgy van nyilvántartva adományként. A gyűjteményben több érdekes darabot találunk, a régebbiek például nem bakelit, hanem úgynevezett lyuggatott fémlemezeket szólaltattak meg. Ilyen az Euphonika hangszergyár 1896 körül gyártott Manopan szalonhangszere, vagy akár az egykoron Temesváron forgalmazott lemeztáras Euphonion. A hangrögzítés történetének értékes darabjai a lipcsei Lochmann hangszergyár 1900 körüli fali Symphonion zenegépe, valamint az ugyancsak lipcsei székhelyű Polyphon hangszergyár 1905 körüli asztali óramű hajtású szerkezete. A mechanikai hangszerek-gyűjteménye őrzi a budapesti Sternberg Ármin és Testvére császári és királyi udvari hangszergyár Edison hangíróját, továbbá a Moszkvai gramofongyár 1949 és 1951 közötti gyártású tölcsérnélküli asztali gramofonját is. Így jelenleg a régi gyűjteményre alapozó tételek sora 1882-tól kezdődően 1951-ig terjed. „A szám szerint terjedelmesnek aligha mondható sorozat arra hivatott, hogy a tudomány és a dekoratív művészet iránt érdeklődőket egy olyan világba vezesse vissza, ahol a zene luxusnak számított, a magasrangú egyházi személyiségek, főurak, gazdag családok kiváltságaként szolgált. Ezekkel a tárgyakkal a megújult történelmi részleg állandó kiállításában, valamint tematikus időszaki tárlatokon találkozhat a látogató, a főintézmény és az alárendelt emlékmúzeumok kiállítótermeiben egyaránt”, nyilatkozta lapunknak Hochhauser Ronald. A könyv a Körösvidéki Múzeum Rhédey-kert melletti központi székhelyén vásárolható meg.