Támogatott tartalom

2023.05.30. 15:34

Az OSCAR Downstream-üzemanyag nyomában

Az OSCAR Downstream májusban nyílt napot tartott a Zádorlakon (Zădăreni), Arad megyében lévő raktárában. Az ügyfeleknek, az OSCAR partnereinek bemutatták az OSCAR-üzemanyag történetét.

A rendezvény nemcsak a látogatásban merült ki, hanem az erőfeszítésekről, az eredményekről és a professzionalizmusról is szólt. A résztvevők az OSCAR csapatának szakemberei mellett megtudhatták és megfigyelhették, mi történik egy vezető cégen belül az üzemanyag-elosztás területén, illetve a számukra nyújtott termékek és szolgáltatások teljes folyamatában.

A Zádorlakon található raktár egyike annak a hét raktárnak, amelyek a cég tulajdonában vannak. Négy, köztük ez is, zöldmezős (Greenfield) építmények, új technológiával és a környezetre való odafigyeléssel létesültek. Ahhoz, hogy gyorsan tudjanak reagálni a kérésekre, és optimális feltételek mellett szállíthassanak üzemanyagot, a raktárakat legalább 200 km-re helyezik el egymástól, és a legmodernebb, automatizált megfigyelési és tájékoztatási rendszerrel és eszközökkel rendelkeznek.

Az üzemanyag-kezelés maximális precizitással történik, az emberi tényező minimális bevonásával a tartálykocsik kirakodásában, tárolásában és tankolásában. Ezek a raktárak a saját logisztikai láncuk részét képezik, amelynek fejlesztésére az OSCAR az elmúlt években több mint 50 millió eurót fektetett be.

A látogatás során bemutatták az OSCAR-üzemanyag mennyiség- és minőségfigyelő rendszereit, valamint a kirakodási folyamatokat – az üzemanyag raktárba való bejutása és rakodása, valamint kiszállítása –, hogy részletesen megismerhessék a cég működését, az ország legfontosabb, 100 százalékban román tőkével rendelkező olajvállalatának mögöttes folyamatait.

A zádorlaki raktár építése 2015-ben, kapacitásbővítéssel 2018-ban fejeződött be, jelenleg több mint 13.000 m3 üzemanyag-tároló kapacitással rendelkezik: benzin, gázolaj és biodízel részére.

Az üzemanyagot a három dízel- és két benzines áramlásmérőn keresztül szállítják, mindegyiken három adalékvezeték van, az adalékanyag közvetlen befecskendezésével a töltősorba, valamint automata rendszer a termék hőmérsékletének és sűrűségének meghatározására a betöltéskor. A betöltendő üzemanyag mennyiségére vonatkozó adatok bevezetése után az áramlásmérők minden szükséges műveletet végrehajtanak, beleértve a leállítást is, emberi beavatkozás nélkül. A raktári berendezések a törvény szerint minimum 6,5 százalékos arányban teszik lehetővé a gázolaj és a biodízel keverését, teljesen automatizáltan és egy erre a műveletre szánt szoftver segítségével.

Az OSCAR raktárai számára országos szinten kigondolt elhelyezés segít abban, hogy a vevőkhöz történő kiszállítás gyorsan, és a szállítás során az üzemanyag hőmérsékletét minimálisan befolyásolva történjen.

Mindez a zádorlaki látogatást a társasági élet, a szabad beszélgetések, az üzemanyag útjára választ találó kérdések napjává változtatta.

A zádorlaki raktár Arad és a szomszédos megyék ügyfélkörét is ellátja.

Fotó: MOISESCU MIRCEA

A román Alfa Group vállalkozói csoporthoz tartozó, Alin Niculae által létrehozott OSCAR Downstream 2001 óta működik az olaj- és gázpiacon, Románia legnagyobb független üzemanyag-elosztó vállalata, és a hazai piac első öt üzleti szereplője között van, 100 százalékban román tőkével és országos lefedettséggel működik. Az elmúlt években a logisztikai infrastruktúra fejlesztésére irányuló programot indítottunk, amely által elértük a 65.000 köbmétert a 7 OSCAR-raktárban, valamint a partnerekhez való szállítás kapacitásának növelését, a tankerflotta folyamatos kiterjesztését, mely eddig 77-re bővült.

A benzinkúthálózat jelenleg több mint 100 állomással rendelkezik: több mint 70 franchise benzinkút RO concept OSCAR márkanév alatt, és 31 saját állomás a B2B ügyfélszegmens számára, DIESELpoint Access márkanév alatt.

Az OSCAR-portfólió a dízel üzemanyag-ellátásra fókuszál különféle értékesítési csatornákon keresztül: nagykereskedelem, OSCAR DIESELpoint telephelyi állomások, OSCAR-üzemanyagkártyák, kiegészítve az egyes iparágak és az egyes ügyfelek sajátosságaira szabott integrált szolgáltatásokkal – és a B2C a RO franchise-on keresztül. Az üzemanyag-portfóliót a benzin teszi teljessé, az OSCAR jelenleg 3 saját márkájú üzemanyaggal rendelkezik.

OSCAR. Ugyanazon értékek minden egyes partnerségben.

 

Fizetett hirdetés!

CH 19204

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában