Telt házas nőnapi koncertet tartott a filharmónia énekkara

Tóth Gábor

A hölgyek számára ingyenesre volt meghirdetve az esemény. Színültig telt a nézőtér. Közönség bőségesen volt tehát, levegő sajnos annál kevésbé a bő egy órát tartó koncerten.
Szakmai és emberi görcsoldás, tisztulás, s vele új lehetőségek fénylenek a nagyváradi filharmónia 36 taggal színpadra állt énekkarának most tapasztalt hangzásában. Megalakulása óta (ez immár bő 25 év) ezt a kórust koncerten szinte mindig olyannak hallottam, mint ami épp intézményileg kijelölt feladatot avagy munkát teljesít. Most nem. Fordulat jött Debrecenből Nagyváradra Kocsis-Holper Zoltán karnaggyal, akivel kapcsolatban hirtelenjében csak az jutott eszembe miseordinárium után szabadon, hogy dicsőség a jóakaratú embereknek! Voltaképp először hallatszott a filharmónia-kórus megléte óta, hogy tagjai végre szeretnek is közösen énekelni, amellett, hogy szakmájukból adódóan mindig is tudtak, csak lehet nem volt adott körülmény eddig összeegyeztetni ezt a zenéhez szükséges két alapfogalmat, szeretni és tudni. Ha ennek az önzetlen öröm-megosztásnak egy trendi, de azért mégis ízléssel összeállított repertoár szabadabb koncertlégkörű tesztelése az ára, akkor csak annyit mondhatunk: hajrá! A zenének ugyanis egy igen alapvető lényegét, a közösségi élményét ragadták meg. Olyan kihalófélben lévő értékről, értelmi és érzelmi jó szándékkal építő erőtartalékról van itt szó, amiről nem szólnak a napi hírek, ezért kell koncertre jönni, voltaképp ezért van a koncert, mindkét félnek, előadónak és közönségnek is. A zene megszerettetése a muzsikusoknak saját apostoli küldetése, valóban valamivel elvontabb módon lehet mindezt közvetetten hangszerekkel átadni, ahogyan azt a zenekar hangversenyein halljuk, és ezért lényeges, hogy sok más hazai filharmóniával ellentétben a nagyváradinak van kórusa, akad emberi hangja. Jó lenne ezt azoknak is meghallani és megbecsülni, akik intézményrendszerek hierarchiájában mindezt még mindig méltatlanul alulfinanszírozzák.
A repertoár tekintetében igazán nem lehet panasz a most hallott színekre, a kortárs kórusirodalom élő szerzőinek intenzív ritmusai, eleven ízei szóltak, legyen az pl. zambiai népi keresztény megnyilatkozás (itt koncertre való bevonuláskor), templomos lovagok zsoltáralapú jelmondata latinul, az Énekek éneke szerelmes részlete, XVI. századi angol allegorikus költemény a virágokon túl vélhetően a Jézust sirató Szűzanyáról, brazil ritmusú Salve Regina, haiti pörkölt (Tchaka) ihlette karibi ritmusok, világzenei kitalált magasztos halandzsa (Adiemus) stb. Táncra késztetők voltak a filharmónia ütőhangszeresei, és igazán kifinomult eleganciájú a zongorista, akit évekkel ezelőtt szólistaként is hallhatott még a váradi közönség (pl. Grieg zongoraversenyével debütálni).
A rend kedvéért íme az elhangzott repertoár: Victor C. Johnson Bonse Aba; Kirby Shaw Celtic Dance; Rosephanye Powell Non nobis, Domine; Susan LaBarr My Very Own; Bob Chilcott The Lily and the Rose; Ola Gjeilo The Rose és Ave generosa; Lars Jansson To the Mothers in Brazil: Salve Regina; Sydney Guillaume Tchaka; Karl Jenkins Adiemus és Rain Dance, ez utóbbi igazán különleges, esőt-vihart imitáló test-effektusokkal bevezetve. Természetesen ráadás is volt az intenzív tapsra válaszul, kettő, először újra a Tchaka, majd Enya Caribbean Blue. Ez utóbbi a férfikarral, akikhez a mindeddig is inspirálóan irányító karnagy most énekelni is csatlakozott.
Volt a kórusműveket röviden értelmező konferálás is. Ízléshatárokat betartóak voltak a darabonként változtatott ünnepi színpadi fénymegválasztások, bár a kórus számára elképzelhető, hogy a pultlámpák segítségének dacára is külső zavaró tényezők a kottaolvasáshoz.