május 11., vasárnap

Ferenc névnap

Felújítás

2023.03.09. 17:01

Közteret alakítanak ki az egykori pénzügyi palota udvarán

Jól haladnak a munkálatokkal a nagyváradi egykori pénzügyi palota, majd járóbeteg-ellátó épületében, mely elkészülte után a Bihar Megyei Tanács székhelye lesz. Csütörtök délután helyszíni sajtótájékoztatót tartott Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke a kivitelezőcsapattal közösen.

Közteret alakítanak ki az egykori pénzügyi palota udvarán

Fotó:

Ciucur Losonczi Antonius

Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke kifejtette, hogy egy több mint 7 millió euró értékű beruházásról van szó, melynek finanszírozására európai uniós pénzforrásokat próbál felderíteni az önkormányzat. Ennek érdekében pályáznak az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretében – egyelőre várják a választ a benyújtott kérvényükre –, illetve az Észak–Nyugati Operatív Program vonatkozó kiírását is megcélozzák.

Fotós: Alexandru Nițescu

A munkálatok kivitelezője a Drum Asfalt–Constructorul Sălard–Drumuri Bihor konzorcium, a megvalósítási időszak 31 hónap, 2022. augusztus 1-től számítva. Teljeskörű felújítást végeznek: megerősítik statikai szempontból az épület, renoválják a tetőzetet, kicserélik a közműhálózatokat és azokat a faelemeket, melyeket nem lehet restaurálni, hőszigetelik a homlokzatot, kijavítják a burkolatokat, ahol szükséges, átrendezik a belső tereket és új fűtésrendszert szerelnek be. „Mivel egy szép és impozáns műemlék ingatlanról beszélünk, amit meg lehet menteni, azt a helyén hagyjuk, az ajtóktól kezdve a díszítőelemeken keresztül egészen a padlózatig”, hangsúlyozta az elöljáró. Hozzátette: az alagsorban a gépészeti és egyéb műszaki berendezések kapnak helyet és egy hőközpont, saját hőszivattyúkkal. A földszinten, az első és második emeleten irodák lesznek. Ugyanakkor a földszinten egy ügyfélfogadó helyiséget, a második emeleten pedig egy dísztermet alakítanak ki. Két felvonót is beépítenek, melyekkel egészen a manzárdig lehet majd felmenni.

Fotós: Alexandru Nițescu

Fejleménynek számít, hogy a megyei tanács tárgyalásokat folytatott a polgármesteri hivatallal és a római katolikus püspökséggel. Az egyház tulajdonát képezi ugyanis néhány melléképület az udvaron, és megegyeztek abban, hogy ezeket lebontják, és közteret alakítanak ki a helyükön egy másik projekt keretében – magyarázta Mircea Mălan.
Az eklektikus stílusú műemléképületet ifj. Rimanóczy Kálmán tervezte a mizeri rend felkérésére, erre utal az a hatalmas falfestmény, mely még látható a főlépcsőház plafonján. Az építkezés 1899-ben kezdődött és 1900-ban már át is adták az ingatlant, melyet az irgalmas rend az Osztrák–Magyar Monarchia pénzügyminisztériumának adott bérbe, s a bérleti díjból működtette a pénzügyi palota melletti kórházát. A kommunista rendszerben ezeket az épületeket is államosították és a volt pénzügyi palotában járóbeteg-ellátót rendeztek be. A rendszerváltás utáni hosszas ingatlan visszaszolgáltatási perben a római katolikus egyház eredetileg visszakapta mind a volt kórház, mint a volt pénzügyi palota épületét, ez utóbbit azonban a román állam gyakorlatilag visszaállamosította, és így az jelenleg a Bihar Megyei Tanács tulajdonát képezi. A tulajdonjogi per évei alatt a volt pénzügyi palota használaton kívül állt, ami miatt súlyos állagromlás következett be.

                                                                                                                                                                                                                                                    

A tervek szerint Bihar Megyei Tanács 2024-ben fogja áthelyezni a tevékenységét az épületbe, illetve néhány alárendelt intézmény is átköltözik, akárcsak azok az egyesületek, melyekben részvényes az önkormányzat. Így tulajdonképpen közigazgatási palota lesz az ingatlanból, melynek főbejárata a Fő utcára néz majd, ugyanúgy, ahogyan eddig is. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában